Vita Zsigmond: Áprily Lajos, az ember és a költő (Bukarest, 1972)

A romániai magyar iroda­lomban nincs még egy olyan költő, akinek műve olyan mé­lyen gyökereznék a hazai táj minket körülölelő valósága ban, mint Áprily Lajos. A ter­mészet és az ember őseredeti elválaszthatatlansága él ebben a költészetben XX. századi nyelven, nem valamiféle táj­misztikától terhelten, hanem azzal a természetességgel, mely minden élményt, bárhonnan is jöjjön, a valósághoz kapcsolva rögzít. S ebből a szempontból, ami egy költészet lényege, nincs jelentősége annak, hogy Áprily Lajos költői pályája a romániai magyar irodalom első évtizedének végén kisza­kadt ebből az egységből, hogy hátralevő évtizedeit Pesten vagy Visegrád mellett, Szent­­györgypusztán élte le. Hiszen az a költő volt ő, aki „az emberség tiszta dallamát” elő­ször az erdélyi hegyek közt hallotta meg, akinek két vi­lágháború szenvedéseit kiálló humanizmusa a havasok ro­mán és magyar népének élet­példájához tért vissza újra meg újra, aki a testvériség történelmi hagyományától erősíttetve tudott nemet mon­dani minden embergyűlöletet

Next