Zweig, Arnold: Békehozó Helbret. Elbeszélések - Horizont könyvek (Bukarest, 1991)
Jakabbfy Tamás: Helbert bíró csalhatatlansága
Helbret bíró csalhatatlansága Nem az őrületbe emigráló bíró maga, s még csak nem is Arnold Zweig okolható azért, hogy ez a páratlanul hősies és esendő férfiú, Helbret, a kései egzegézisek legkényelmetlenebb helyén szorong: valahogyan az ablaktáblák köztes zárkájába került az árnyakkal és szellemi pazarlással teljes alak, a kívülről is, belülről is nézhetőség ideiglenességére ítéltetett; egyrészt az ortodox szocialista makacsság érdekelvű értékeléseinek — s ami még rosszabb: értelmezéseinek — kiszolgáltatva, másrészt az egyetemes emberiesség szimbólumává magasztosulva (és felismerve) áll helyt rendíthetetlen tébollyal az ablakszárnyak között: várja, hogy hittel vallott s majd tudattar lanul vulgarizált erkölcs-felfogása az értelmezők szemében elnyerje az egyértelműséget. Zweigot talán túlságosan is kisajátította, „kisarkította" az ötvenes-hatvanas évek irodalomkritikájának rámenősebb rablólovag-hada (művében él — és persze teremtett figurájában is — az író. Lásd Helbretet.) Elkötelezetten balos Zweig-képet kellett produkálniuk a méltatóknak, hát úgy gondolták, semmiféle összhang nem bomlik meg, ha a szocializmus társadalmában élő és író Zweigot szocialista írónak nevezik. Holott — rosszabb esetben is — ha az író egy társadalmi rend vagy rendszer (például a szocializmus) körülményei között akar/tud írni, ez még nem jelenti rögtön azt, hogy az illető a társadalmi rangra hurcolkodott ideológia feltétlen hitvallója. (Például nem automatikusan „szocialista író“. Nem is feltétlenül ellenzéki; lehet, hogy csak jó író, de az is lehet, hogy kiemelkedő, anélkül, hogy az egyetemes humánum vagy erkölcsileg túlideologizált sallangjait magára aggatná.) A magyar olvasó számára modell-értékü lehet József Attila példája: (nagy)apáink még a Lebukott, a Tanítások, a Tömeg József Attiláját kapták „irodalomtörténeti állomásként“; azt a József Aítila-konzervet kellett fogyasztaniuk, amelynek ízében nem Jehetett nem érezni a mesterséges tartósítószert. Mára már aligha kell megküzdeni A bűnért, a Reménytelenül értelmezésének és hirdetésének jogáért, a Karóval jöttél vagy a Magány józsefattilább verssé vált — illően, kellően —, mint a hatvanas években propagált korai költemények, ami vi-238