Oborni Teréz: Az ördöngös Barát 1482-1551 (Pécs - Budapest, 2017)

Korszerű történelmi életrajzok I SZILUETT Fráter György kora és személyes története év­századok óta foglalkoztatja a történészeket és a szépírókat egyaránt. A zsoldos katonából pálos szerzetessé, majd I. János mellett a legnagyobb befolyással bíró első tanácsossá lett Fehér Ba­rát - ahogyan a korban nevezték - biztos kézzel szőtte a nagyhatalmi politika szálait. Céltudatos, szénvedélyes, hatalomra áhítozó, machiavel­lista politikus volt, aki nem csupán egyike volt a korszak Szapolyai párti vezérpolitikusainak, de a Buda eleste után elszakadt keleti ország­részben minden hatalom az ő kezében össz­pontosult. György barát politikai pályafutása alig két évtizedet tett ki, ám ez a húsz esztendő a Ma­gyar Királyság sorsfordító időszaka volt. hiszen ekkor szakadt három részre az ország. Buda el­­estéért a kortársak és az utókor is sokáig a várat ekkor védő, majd az oszmán túlerőnek föladni kényszerülő Barátot hibáztatta. A könyv szerzője a kalandos sorsú férfiú életútját az ország történetének eseményeibe ágyazot­tan mutatja be, különös hangsúlyt fektetve arra, hogy megkeresse azokat az okokat, indítékokat, amelyek Fráter György tettei mögött állhatták. A korabeli történéseket nem csupán az Oszmán Birodalom és a Habsburg dinasztia nagyhatal­mi ütközőzónájában láttatja, de rávilágít arra is, hogy a Magyarországot a Jagelló-házhoz fűző kapcsolat a 16. század közepén is meghatározó módon alakította történelmünket.

Next