Nyerges András: Bitorló a skatulyában. P'árt pour p'árt (Pécs, 2018)

„Tehetségünk vagy tehetségtelenségünk, müveink színvonalának emelkedése vagy süllyedése, törekvéseink változása vagy rög­­hözkötöttsége nem tétel az elszámolásban, ezért szóba sem kerülhet úgy, ahogy más irodalmi jelenségek elbírálásakor szokás. Olyan valakiről, mint én, aki annak idején szerepelt a Tüztáncban, tudomást venni mindmáig tilos. Ezt a kimondatlan törvényt senki sem szegheti meg, mert a rólunk ejtett (még oly szigorú] szó is egyenlő volna a léte­zésünk elfogadásával. Magam azért merem ezt a szabályt megszegni, mert egyszerre vagyok érintett és tanú, továbbá az életben rámrótt dolgomnak vélem, hogy erről a his­tóriáról (és arról, ami belőle következett), megpróbáljam letisztogatni a ráragasztott címkéket. Tényeket igyekszem szembesíteni ellenőrizetlen, de máig használatos legen­dákkal. Boldogabb lennék, ha azt mond­hatnám, hogy írtam, amit írtam, hol jót, hol rosszat, ennek megítélését a művek minősé­ge döntötte el, és ha bukdácsoltam, nem az elbuktatási célzattal kitett lábak gáncsoltak el, hanem a terep volt göröngyös. Ezt sajnos nem mondhatom, mert hazugság lenne. Ezért aztán az én úgynevezett emlékezé­seim leginkább velem kapcsolatos előítéle­tek utóéletét rögzítik.” Nyerges András

Next