Alföldy Jenő: Igézet és magyarázat. Irodalomkritikák, esszék, pályaképek (Budapest, 2012)

Költészet

Költészet Költői képzelete, eszménykereső természete, abszolút igazság­ra törekvő szenvedélye és főként szenvedésektől ihletett gondol­kodásmódja minduntalan felülbírálta materialista meggyőződé­sét. És ahogy világképének vizsgálói már jócskán szemléltették, az általa „irracionálisnak” vagy „idealistának” tartott bölcseletek­ből szerzett tudását is bőséggel kamatoztatta költészetében. Élet­műve Nietzsche, Bergson, Jaspers, Heidegger, Pauler Ágoston és más filozófusok tanításaira utaló elemeket tartalmaz - hogy a kor nagy lélekbúvárait most ne is említsem. S azokat a nagy termé­szettudós kortársait sem, Einsteintől Heisenbergig, akik nagy fel­fedezéseik birtokában Isten megkerülhetetlenségéről vallottak. József Attila korai istenességét és kései istensejtelmét, illetve a gondviselő hiányával folytatott drámai küzdelmét vázolva nem térek ki mégoly fontos életrajzi adatokra, például a vallásos szemlélethez kapcsolható gyerekkori élményeire, a négy-öt (!) világvallás részéről kapott érzelmi-értelmi befolyásokra. Nem térek ki arra sem, hogy gimnáziumi tanulmányainak befejezése körül közel járt ahhoz, hogy a papi hivatást válassza. Fontosabb, hogy korai verseiben igen gyakori a vallásos motívum, az isten­hitet és a krisztusi példa követésének vágyát kifejező mozzanat. Messianisztikus küldetéstudat forrong és alakul korai verseiben, amelyben a vallásos hit alázatára gyakran rácáfolnak az égi erők elleni zendülés lírai pillanatai, sőt a radikális tagadás is, amely azonban inkább emlékeztet a teremtésből részt követelő Lucifer lázadására Madách Tragédiájában, mintsem hogy valaminő ate­ista meggyőződésre utalna. A pálya korai éveiben fontos müvek reprezentálják ezt a fejlődési szakaszát, olyanok, mint A lázadó Krisztus vagy A Kozmosz éneke című szonettkoszom. A lázadás hol krisztusi, hol luciferi, hol prométeuszi előjelű. A mesterévek nevezetes példái közé tartozik a Tiszta szívvel, melyben a legfőbb erkölcsi és ontológiai értékek - Isten, haza, család, szerelem - ellen fordul. Mégsem ateizmust fejez ki (nem sokkal utána írta 22

Next