Alföldy Jenő: Igézet és magyarázat. Irodalomkritikák, esszék, pályaképek (Budapest, 2012)
Költészet
„Az Isten itt állt a hátam mögött...” Még egyszer József Attila istensejtelméről Előadás Tokajban József Attiláról bajosan állíthatnánk, hogy hívő, még kevésbé, hogy vallásos volt,1 mégis egyike azoknak, akik a magyar líra legszebb istenes verseit írták. Hitetlennek ugyancsak nem nevezhető. Nemzeti líránkban legalább Ady Endre óta ismerjük a hívő hitetlenség ellentmondásos állapotát, amit én inkább mondanék a hitre való érzelmi hangoltságnak, mint világnézetnek, és semmiképp nem neveznék „meggyőződésnek”. Hiszen éppen arra utal, hogy az ember - ésszerűen felfogott nézeteitől és a világról alkotott képzeteitől függetlenül - nincs meggyőződve sem hitéről, sem hitetlenségéről. Értelmével 1 A Szép Szó Szerkesztői üzeneté ben (1936. április) idézőjelben úja magáról, hogy „hitetlen materialista”, arra utalva, hogy nem ő vallja magát hitetlen materialistának, hanem vitapartnere tartja annak. A hit fogalmát úgy kezeli, hogy nemcsak a vallásos hitet, hanem az erkölcsi meggyőződést érti rajta, hasonlóan, mint Nagy László, amikor így ír a Ki viszi át a szerelmet című versében: „Dúlt hiteknek kicsoda állít / káromkodásból katedrálist?” József Attila így világítja meg, miben hisz: „Marx azt írja: a vallás az emberi lényeg megvalósítása - képzeletben, mert e földi siralomvölgyében, (melynek katonai térképe az osztályok, népek, fajok, nemek és nemzedékek elnyomását tünteti föl), az emberek nem fejthetik ki igazi mivoltukat, s mert nem fejthetik ki, nem is eszmélhetnek rá közvetlenül. Látja, ilyen »hitetlen« alapon hihetek én az összes vallásokban, az Önében is, anélkül, hogy ellentmondásba kerülnék magammal s az értelem megvetésével önmagamat és Önt lebecsülném.” Ennek alapján annyit biztosan megállapíthatunk József Attila és a hit viszonyáról, hogy minden vallásban az emberiség közös tudáskincsének szerves részét látja. Ez tökéletesen egybevág a vele egy időben működő C. G. Jung (és más pszichológusok, művelődéstörténészek, antropológusok, fizikusok, művészek és filozófusok) gondolkodásával, akik az ember megismerésének alapvető területét látják a vallásokban. Az atomfizika nagy fölfedezései nemcsak utópisztikus (technicista) reményeket oltottak a költőbe, mint ahogy a Levegőt! című nagy vers is tanúsítja, hanem Istenhez is közelebb vitték. Hatásuk átsugárzott a filozófiára is, és a kutatók Einsteintől Heisenbergig egybehangzóan vallották, hogy az anyag belsejébe hatoló fölismeréseik Isten felé fordították őket. 20