Alföldy Jenő: Igézet és magyarázat. Irodalomkritikák, esszék, pályaképek (Budapest, 2012)
Verselemzések
A TISZTA INDULAT VERSE fedezte föl. De itt a személyes indulatot az egyetemesség órájához igazítja. A Hegyen ülök a folklorizáló Petőfi kivételes, előre mutató pillanata. Az elemi düh és elégtételvágy ekkor még nem volt képes arra, hogy társadalmat megmozdító erővé alakuljon, de épp ezért tisztán, önmagában ragyog fel a lírai indulat. Természeti erőként viselkedik, mint Bartók nagy műveiben, és a természetben vezeti le az erejét. A tűz nem prométheuszi adomány itt, csupán fenyegetés. Érezteti: nem akárkit bántottak meg azok, akik őt megszomorították. „A nép nevében” majd konkrétabban szól, amikor Dózsára hivatkozik: „Mert az maga tűz... úgy vigyázzatok: / Ismét pusztíthat e láng rajtatok!” A hérosztrátoszi düh így válik majd prométheuszivá. Szépnek mindkettő szép egyaránt, sőt: felséges. Micsoda rokonsága van Petőfi életművén belül is ennek a tűzzel folytatott játéknak! Ott van mindjárt a Levél Arany Jánoshoz, a lélek olyan meredek fölszámyalásával, hogy ismét megcsodálhatjuk a vakmerő váltást a kedélyben. Ott is a vízáradat képeit váltják föl a vad tűzzel zengett, himnikus szavak: „És míg az orkán zúg, s a felhők dörgenek, én a / Lant idegébe kapok, s vad tűzzel zengi el ajkam / Harsány himnuszodat, százszorszent égi szabadság!” =1= A húszéves József Attila joggal hihette, hogy Petőfi 20. századi reinkarnációja ő. Kamaszkori költészetében először a „Szeretném, ha vadfa lennék erdőben” sor igézte meg, némileg módosítva: „Szeretném, ha vadalmafa lennék”. Emlékezetünkbe villan József Attila Megfáradt ember című korai remeklése is: a tárgyi és a lelki táj sokban emlékeztet a Hegyen ülök elvére. A Tiszta szívvel a következményekkel nem számoló indulatokat szólaltatja meg, akárcsak Petőfi tűzvészmetaforája. De akkor tett hozzá legtöbbet Petőfi verséhez József Attila, amikor kálváriájá-321