Banner Zoltán: A cédrusfa hatalma. Az én magyar művészeti akadémiám (Budapest, 2020)
I. Borostyán úr utazásai
És persze magammal viszem öntudatlan, ösztönös készülődésem tanúságait: Lechner Jenő: Az építőművészet kis tükre, Barát-Éber-Takács: A művészet története, Halasy-Nagy József: A filozófia kis tükre, Böhm Károly: Az ember és világa, Várkonyi Nándor: Szíriát oszlopai teljes, kézzel írott kivonatát. Két, egyenként ötvenlapos füzetbe gyűjtött reflexiót és idézetet olvasmányaimból. A II. füzet mottóját 1948 szeptemberében természetesen személyes életcélomként jegyeztem be: „Akarom, mert ez bús merészség, / Akarom, mert világ csodája: / Valaki az Értől indul el / S befűt a szent, nagy Oczeánba.” Mit olvasott a második világháború utáni 1947-es és 1951-es év között egy bizonytalan szellemi pályára készülő, 16-18 esztendős fiatalember? Talán hasznos adalék lesz egy majdani művelődésszociológus számára. A lista nem teljes, inkább csak mutatvány. Balzac: Szamárbőr, Márai: A gyertyák csonkig égnek, Kassai polgárok stb., Lin-Yu-Tang: Egy múló pillanat, Kosztolányi Dezső: Édes Anna, Bromfield: Éjszaka Bombayban és Árvíz Indiában, Anatole France: Próbabábu, A kis Noziere, Krúdy Gyula: Szindbád, A vörös postakocsi, A podolini kísértet stb., Gustave Flaubert: Salambo, Turgenyev: Apák és fiúk, Romain Roland: Zenei miniatűrök, Thomas Maimtól szinte mindent, de főleg a Buddenbrook ház, a Varázshegy, Galsworthy: Forsyte Saga, Roger Martin du Gard: A Thibault család, Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe, Szántó György: Stradivari, Szabó Dezső: Csodálatos élet, Az elsodort falu, Politikai füzetek, Nyirő József: Isten igájában, Jézusfaragó ember, Tamási Áron: Szűzmáriás királyfi, Abel-trilógia, Aldous Huxley: Szép új világ, A végzet bábjátéka, Gabriele D’Annunzio: A tűz, Maeterlinck: A szegények kincse, Proust: Az eltűnt idő nyomában, Dickens: Cooperfield Dávid, rengeteg Jókai, Mikszáth, Móricz, Bibó Lajos: A lélek megmenekül, Babits Mihály európai irodalomtörténete, Szerb Antal magyar irodalomtörténete, beleolvastam Platón, Kant, Hegel, Schopenhauer, Spengler, Spinoza filozófiájába, James Jeans csillagászati katasztrófaelméletébe, először olvastam el Az ember tragédiáját, s ugyanilyen kacskaringókkal, szeszélyesen, alkalomszerűen végigjártam a költészet történetét a görögöktől Dantén át az európai és a magyar 19-20. századig, tehát Villontól, Goethétől T. S. Eliot-ig, s Balassitól Adyn, Tóth Árpádon át József Attiláig. Miközben gyakorló katolikusként minden szentséget a maga idejében magamhoz véve, a hit lélegzetként tartott fenn az idők és az olvasmányélmények zajlásában. Fogalmam sem volt: gyakorlatilag hol élek, mi történik, s mi miért történik körülöttem? 1948-ig egyszerűen nem érzékeltem, hogy már nem Magyarországhoz tartozunk. Akárcsak apámék Trianon után, én is azt gondoltam: ez a közigazgatási és politikai rendszerváltozás csak néhány évig tart. Még akkor sem ébredtem fel, amikor a szatmári Pázmány Péter Királyi Katolikus Főgimnázium és a Kölcsey Ferenc Református Főgimnázium erőszakos egyesítéséből támasztott Állami Magyar Fiúlíceumban immár nem az V. gimnáziumi év, hanem a IX. osztály válogatott csapatában kezdtem meg középiskolai tanulmányaimat. Új barátságok kötődtek, és kiváló * 19