Beke Margit (szerk.): Népének hűséges főpásztora. Mindszenty József szentbeszédei, beszédei és üzenetei Európában és a tengeren túl (1971–1975) (Budapest, 2022)
DOKUMENTUMOK
11. A bécsi magyarok egyik templomában 1972. október 1. vasárnap Az evangélium elmondja Bécs egyik templomában a főpásztor az evangélium alapján szól a korai keresztény üldözésről, és figyelmeztet, hogy se az evangéliumi két ifjú, se pedig Szent Ágoston hibáiba ne essenek az ausztriai magyarok. Szent Ágoston ugyanis könnyelmű életet élt, és csak édesanyjának, Szent Mónikának a könnyei hatására tért meg. Ez után igen szent életet élt, és hippói püspöksége idején papjaival szerzetes módon élt. Tehát a hívek ne a rossz példa nyomán járjanak, hanem erősödjenek meg és tartsanak ki a jelen nehézségek között is. Emlékeztetett a szónok az 1456-os nándorfehérvári dicső győzelemre, az Úrangyala és a déli harangszó eredetére, amely imádság példa lehet arra, hogy a mindennapokat is meg kell szentelni. Az evangélium elmondja, hogy az atyának két fia közül egyik felmondta az engedelmességet. A másik húzódozott, de aztán mégis teljesítette atyja akaratát.135 De egyik sem volt tökéletes az engedelmességben. Csak az lesz tökéletesen engedelmes Istennek is, aki a kegyelemből él. Szent Pál azt mondja: Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok. Nélküle semmi sem vagyok.136 A harmadik században folytonos üldözés volt a keresztények sorsa. Csak pápából egymás után 22-en lettek vértanúk. 3 és 6 millió közt volt a vértanú csak a Római Birodalom területén. Voltak, akik nem bíztak a maguk erejében, ezek Olaszországból átmenekültek a tengeren és elvonultak a pusztába. Csupa remeteség lett Egyiptom. Elismerték ezt máshol is, mint Szent Ágoston Afrikában, Szent Jeromos Betlehemben. Egy alkalommal levelet ír Szent Ágoston Szent Jeromosnak. Szent Ágoston volt akkor egy bűnös élet után az Egyház ragyogó csillaga. Szent Jeromos folyton a Szentírással foglalkozott és ismeret terén ő volt korában a Szentírásnak legkiválóbb ismerője. Elindult a levél Szent Ágostontól és heteken keresztül ért Betlehembe. Ezt írta 135 „Mit gondoltok? Egy embernek két fia volt. Elment az elsőhöz és így szólt: fiam, menj ki ma dolgozni a szőlőbe. Megyek uram, felelte, de nem ment ki. Elment a másikhoz és őt is megkérte. Nem megyek, felelte, később azonban megbánta és kiment. Melyik teljesítette a kettő közül atyja akaratát?” „A második”, válaszolták. Erre Jézus így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek: a vámosok és az utcanők megelőznek titeket Isten országában. Eljött ugyanis hozzátok János, hogy az igazság útjára vezessen, de nem hittetek neki. A vámosok és az utcanők hittek neki. Ti azonban ennek láttára sem tértetek meg és nem hittetek.” Mt 21,28-32 136 De Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok, s rám árasztott kegyelme meddő nem maradt. Többet fáradtam mindnyájuknál, igaz ugyan, hogy nem én, hanem Isten kegyelme velem. Ibor 15,10 70