Beke Mihály András: „Nincsen számodra hely”. Válogatott esszék - Rádiusz Könyvek 7. (Budapest, 2020)
Utószó
Utószó az emlékezetesebbek megidézése is meggyőzően igazolhatja a fogalmazásmód erejét, egyediségét: „Az Úr a világ »terve«, a virtuális létezés, amely azonban csak Lucifer bábáskodásával valósulhatott meg.”; „Az öngyilkosság Ádám szabadságvágyának utolsó fellobbanása lenne”; „A luciferi érvet a paradicsomi érv teszi teljessé”; „A mindennapi életben rejtőzködni látszó Úr a játékban megmutatkozik Ádámnak.” A játékelmélet bevonásával a szerző új elemet épít a Tragédia elemzésének szokványosabb (illetve már ismert) irodalomtörténeti rendszerébe. Már gondolkodásának az egyes színeket elemző meglátásait úgy csoportosítja, hogy az előzetes állítástartalmak vonulatai a játékelmélet analitikai „magaslatán” fussanak össze. De nem csupán az elmélet néhány tézisét ragadja elő a Tragédia teljesebb jelentésvilágának - egyáltalán megalkotásának - e szempontú átláttatására, hanem szabályszerű történeti vázlatát is adja a játék (és filozófiája) - emberi létünkben betöltött - kialakulásának, funkciójának és a kronológiában megképződött modulációs fokozatainak is. „Filozófusok, szociológusok, pedagógusok, antropológusok, esztéták hosszú sorát - Platon, Kant, Schiller, Fichte, Huizinga stb. - foglalkoztatta a játék” - vezeti be a historikus rajzot. A játékelméletet alkalmazva a Tragédia világára, Веке Mihály András szabályszerűen tobzódik a találó, képszerű, az ember létbeli szerepét ebből a látómezőből megvilágító „tézisekben”. „Ha Adámot megannyi kudarca után az Úr még mindig küzdésre és bizakodásra buzdítja, akkor Einstein alighanem tévedett: Isten mégiscsak kockázik! De nem kockáztat!” - fejti ki. Majd alaptézisét tovább bontva részletezi mindennek járulékos következményeit. „Az Úr megengedte, hogy kozmikus kaszinójában odaüljünk a játékasztalhoz.” Azaz még pontosabban: „Úgy fest, az Úr kockajátékának, a megengedett kiszámíthatatlanságnak a terepasztala: a játék, amelyben játékszere, az ember (Platon) játszik. Az Úr pedig ővele!” Ezekből az okfejtésekből az is kitűnik, hogy Веке Mihály András a mindenséget és a játékformákat azonos nevezőre hozva - magának a teremtésnek a játékkal való imitációs ismétlését, kifejezését tételezi. Vagyis - részben József Attilának 227