Bíró Gergely (szerk.): Az év novellái 2008. Antológia (Budapest, 2008)

Szerzők életrajzai

AZ KV NOVELLÁI 200« Csorba Csaba (1988, Szombathely) író. Az ELTE magyar szakos hallgatója. Tizenöt éves ko­ra óta ír rendszeresen novellákat, kisprózákat. 2007-ben, Sárváron a Diákírók és Di­ákköltők XXX. Találkozóján a zsűri ezüst oklevéllel jutalmazta. írásai eddig az Éle­tünk című folyóiratban jelentek meg. Czegő Zoltán (1938, Bukarest) író, költő. 1962-ben végezte az egyetemet Kolozsváron lélektan-pedagógia—magyar szakon. 1968-ig tanított, majd a Megyei Tükör alapító szerkesztője lett. 1983 és 1988 között a Magyar Művelődési és Szociális Nevelési Bi­zottság műemlékvédelmi és képzőművészeti felelőseként dolgozott. 1988 óta Magyar­­országon él. Legutóbbi regénye, az Időrianás az Irodalmi Jelen pályázatán negyedik helyezést kapott (2006). Fényképét Kútvölgyi Mihály készítette. Ferdinandy György (1935, Budapest) író. 1964-től a Puerto Ricó-i Egyetem tanára. 1964 és 1970 közölt a Szomorú Vasárnap című lap kiadója. 1976-tól 1985-ig a Szabad Euró­pa Rádió külső munkatársa. A francia írószövetség és a Nemzetközi Magyar Filológia Társaság tagja. József Attila- (2000) és MADE Életműdíjas (2006). Legutóbbi köte­te: A bolondok királya (regény, Orpheusz Kiadó, 2007). Új novelláskötete megjelenés előtt áll a Magyar Napló Kiadónál. Horváth (EO) Tamás (1959, Szentgotthárd) író, pedagógus. Éneket tanít a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnáziumban, ahol a Németh László Önképzőkör munkáját is segíti. Ta­nítványaival közösen adja ki a Vita című folyóiratot. Írásai 2000 óta jelennek meg fo­lyóiratokban. Legutóbbi kötete: Vizek fészke (elbeszélések, Magyar Napló Kiadó, 2005). Ahol a part szakad című új regénye kiadás előtt áll a Magyar Napló Kiadónál. Kiss László (1976, Gyula) író, pedagógus. Egykori gimnáziumában tanít magyart és történel­met, 2006 őszétől a Bárka szerkesztője. Az Energheia Europe novellapályázatának első helyezettje (2001) és Bárka-díjas (2004). Első kötete: Szindbád nem haza megy (novel­lák, Tiszatáj Alapítvány, 2003). Második kötete (Beethoven, vidéken) kiadás előtt áll. Kontra Ferenc (1958, Darázs) író, szerkesztő. Tanulmányait a szegedi József Attila Tudomány­­egyetemen végezte 1982-ben. Az újvidéki Magyar Sző irodalmi mellékletét, a Kilátót szerkeszti. Munkáit több nyelvre lefordították. Többek között Szirmai- (1992) és Artisjus-díjas (1995). Legutóbbi kötete: Wien a sínen túl (regény, Helikon Kiadó, 2006). 258

Next