Csapody Miklós: A mi szagláraink. Irodalmi élet, politika és állambiztonság 1974-1989 (Budapest, 2019)
Dokumentumok
69 1979. október 30. CSONGRÁD MEGYEI RENDŐR[-]FŐKAPITÁNYSÁG SZIGORÚAN TITKOS! III/III. Osztály KIVONAT „Bajai” fn. tmb. 1979. október 30-i jelentéséből Tárgy: Ilia Mihály ügye. 1979. október 10-én, a délutáni órákban egy barátom fent járt Ilia Mihálynál.299 Ott nagyon szívesen fogadta öt Ilia [,] és elmesélése szerint a következőkről beszélgettek: [hosszú törlés] Beszélgetésükben ezután ismerősöm programjáról volt szó, melyet Szegeden a JATE Klubban tart, Magyarok címmel.300 Ilia megígérte, hogy mindenképpen elmegy az előadásra. Sőt elmondta azt is, hogy az előadás után vagy előtt[e] végre beszélgethet Lezsák Sándorral, aki szintén ígéretet tett a műsor megnézésére, és egyik Diának írt levelében kérte Iliát, hogy amennyiben idejük engedi, föltétlenül beszélgetniük kellene egymással. Az említett előadásra meghívottak között volt még Csapody Miklós is.301 Dia azt javasolta, hogy tekintettel az elkövetkező József Attila[-]évfordulóra,302 küldjön az ismerősöm Csapodynak a József Attila[-]műsorából is, hogy azt be tudják iktatni a központi programba. Csapodyról és a műsorról beszélgetve Dia megjegyezte, hogy 299 Az egyetemen. 300 Teszáry Gábor lírai előadóestje. 301 Alkalmat kínált kitérni a meghívás elől, hogy a Pozsgay Imre vendégeként Budapesten tartózkodó Méliusz Józsefet és feleségét kísértem Pécsre. A tévétoronyból (1979. okt. 11-én képeslapot küldünk Gáli Ernőnek Pilinszky Jánossal, Parti Nagy Lajossal és Pernesz Imrével. Gáli Ernő: Levelek... (CD) 302 Dók 86. 468