Csontos János: Nyitott műhely I. 100 interjú a mai magyar irodalomból (Budapest, 2014)
Karátson Gábor: Átsétálni a megértés kapuján
KARÁTSON GÁBOR bolondnak néznek. Olyan volt ez az érzés, mint egy állandó fogfájás. Emlékszem, éppen vendégségben voltunk és én kimentem a teraszra, néztem a falat, miközben azt éreztem, hogy nem vagyok. Nagyon rossz volt. Három-négy évig tartott ez a lelkiállapot, de idővel elkezdett betemetődni. Közrejátszhatott ebben, hogy feltámadt bennem a lányok iránti érdeklődés. Amikor megszüntették a Lónyayt, egy osztálytársam elhívott a pasaréti református gyülekezetbe. Nem sok kedvet éreztem ahhoz, hogy elmenjek, de nagyon árvák voltunk, miután megszüntették az iskolát, hiszen sok jó volt abban az iskolában, talán inkább ezért mentem el. Ifjúsági órára mentünk, ahol a résztvevők a betlehemi gyermekgyilkosságról beszélgettek, és magasztalták az Úr végtelen bölcsességét azért, ahogy Jézust megmentette. Én is bekapcsolódtam a beszélgetésbe, kritikusan: hol volt az Úr végtelen bölcsessége, ha az összes többi gyereket lemészárolták? Jogos ellenvetés volt, és ők kedvesen fogadták, nem haragudtak rám, így ott ragadtam. Megtértem, elfogadtam az evangéliumok tanítását és buzgó Bibliaolvasó lettem. Rendszeresen jártam istentiszteletekre, ifjúsági órákra, sokszor kirándultunk. Tulajdonképpen jó társaság volt. De mindig éreztem, hogy valami nem stimmel. Talán az alapvető metafizikai létélményem, a nemlét megtapasztalása miatt; a bennem felmerülő kérdések csupán elhalkultak, de nem találtak válaszokat. S bár később úgy éreztem, hogy csaltam, mégis sokáig jártam a gyülekezetbe - talán azért is, mert a többiek érdekes emberek voltak, s egyfajta demokratikus szellem uralkodott. Sokáig jártam oda, egészen a letartóztatásomig. A márianosztrai börtönben nagyon jó társaság volt, én pedig ott értettem meg, valójában mi az, hogy gyülekezet. Amikor kiszabadultam, már nem mentem vissza Pasarétre. A szabadulásom utáni években barátaim elvittek Török Sándorhoz, aki antropozófus volt, Rudolf Steiner tanait adta elő. Először erős tiltakozást éreztem az egésszel szemben, de mivel könnyen olvasok németül, elkezdtem Steinert olvasni és nagyon érdekesnek találtam, sőt számos írása ma is az számomra, annak ellenére, hogy sok olyan dolgot is előad, ami ezért-azért kétesnek tűnik nekem. De amit Jézus Krisztusról olvastam az ő tollából, nagyon érthető és elfogadható volt. Steiner elég sokat ír az „Én vagyok” kijelentésről, főleg János evangéliumával kapcsolatban. Akkoriban már nős voltam, a Gellérthegyen laktunk, s egy este hirtelen ismét megtapasztaltam azt az élményt, amely gyerekkoromban elveszett. Egy másodpercnek a töredékéig tartott. Úgy éreztem, bennem van az, aki azt mondja: „Én vagyok”, méghozzá pont a Semmi helyén. Másnap megismétlődött, és nagyon örültem. Harminchárom éves voltam akkor, húsz évig halogattam azt a kérdést, hogy nem létezem, s nem tudtam vele mit kezdeni. Akkor azt éreztem, hogy ez egy igazi nagy tapasztalat. De ezekre a tapasztalatokra igazából nem lehet visszaemlékezni: az ember csak azt tudja, hogy történt valami. Ez valahogy megváltoztatta az életemet, a hozzáállásomat a dolgokhoz. Talán ezt jelenti az, hogy fogadjuk el az Úr Jézus megváltó kegyelmét. A Tao te king első versében a lét és a semmi egysége van leírva, ezt nevezi Lao-ce „minden csoda kapujának”. Ez az első vers, s utána jön a többi. Lehet, hogy a minden csoda kapuján haladtam keresztül.- Ahhoz, hogy kínai bölcseleti műveket fordítson, meg kellett tanulnia kínaiul. Mikor és miért határozta el, hogy megismerkedik ezzel a nyelvvel és fordítani fog?- Amikor megtörtént a Jaruzelski-féle puccs, úgy tűnt, hogy megint minden remény elveszett. Úgy éreztem, nekem is lépnem kell valamit: el kell kezdenem foglalkozni a kínai dolgokkal. Akkor már mindenféle fordításokat olvasgattam, s elhatároztam, hogy elkezdem tanulmányozni a klasszikus kínai irodalmi nyelvet. Úgy véltem, ez lesz az én ellenlépésem arra, hogy marad a szovjet rendszer. Amikor a fordításokat olvastam, láttam, hogy a fordítók mindig leírják: ezeket a szövegeket tulajdonképpen nem lehet lefordítani. Elszomorított, hogy nekem ennyire tetszik valami, de nem lehet lefordítani. Akkor én mit olvasok? 471