Csontos János: Nyitott műhely I. 100 interjú a mai magyar irodalomból (Budapest, 2014)
Alföldy Jenő: Ellenállhatatlan ellenállás
NYITOTT MŰHELY talán a Nyíregyházi Főiskolára kívánkoznék, Jánosi Zoltánékhoz: ott jól megfér az irodalom és a tudomány. Ott jól tudják: a teóriák külföldi példákra épülnek, és itthoni művekre csak nagy általánosságban alkalmazhatók. Mosolyogtató, ha az importált elméletet a kritika aprópénzére váltják. Ezt már csak a magyar nyelv iránti tiszteletből is kerülném.- Ön is a műalkotás igényével írja kritikáit?- Ez így nagyképűség volna tőlem, de a gépbe vert kritikának nem vagyok híve. Többször neki kell futni, ízlelgetni az olvasott szöveget is: hátha elsiklottam valami felett vagy félreértettem valamit. A spontánságot inkább a szépirodalomban érdemes imitálni.- A Koppintások irodalmi paródiáit és utánzatait is kritikai szándékkal vetette papírra?- Nem kritikának szántam őket, inkább stílusgyakorlatok ezek, a queneau-i és nem a Berecz János-i értelemben (lásd a politikus írószövetségi felszólalását 1986-ban). Tudok-e olyan módon írni, mint valaki más? Ez egyrészt mulatságos, másrészt hasznos. A színész alkotói módszeréhez hasonlít, a mások megértésén alapul.- Általában véve van-e helye a kritikában a humornak?- Ha úgy adódik, igen. Az irónia az ítélkezés fanyar tompítása, finomítása. Amennyiben harmónia van a bíráló és a bírált mű között, ez derűs humorral is kifejezhető. A kritikus jól teszi, ha él a számára kínálkozó befogadói élményekkel: éljen a háborgástól a nevetésig minden odaillő eszközzel.- A monográfia - s ebben tisztelettel vitatkozom Komlós Aladárral - mégiscsak a kritikai teljesítmény felsőbb foka. Hogyan alakul ki egy ilyen virtuális író-kritikus páros? Alkalom szüli a monográfiaszerzőt?- Vannak személyes szempontok a választásban, de van objektív szükséglet is: bizonyos szerzőkről évtizedekig késik egy használható monográfia. Ezt pótolni kell. Fontosak a meglévő hajlamok - de ha jó és újszerű mű kerül elém, óhatatlanul alakítja ízlésemet. A minőség ereje minden béklyót levet. Klasszikusainkat korszakról korszakra újra kell értelmeznünk, és csak jóhiszeműen érdemes közelíteni kortársainkhoz.- Miként választ témát vagy alanyt az irodalomtörténész? A feladat találja meg, vagy ő a feladatot?- Mindkettő érvényesül. József Attiláról régebben rengeteg hülyeséget olvastam, ennek ellenére nagyon szerettem és mind jobban meg akartam ismerni. Máshogyan közelítettem például Csanádi Imréhez: az ő írott képei abszolút tárgyszerűek, nagyítóval hajol a téma fölé - mégis ki tudja fejezni saját életérzését, sőt, a maga korát is. Csanádi műveiben benne érzem a magyar évszázadokat. Olyan víziót ad a magyarságról, hogy csupán Arany Jánoshoz tudom hasonlítani. Ez az érzés azonnal megcsapott, ahogy az Ördögök szekerén című kötetét egy könyvesboltban a kezembe vettem 1964- ben. Kálnoky László azt mondta egyszer Arany Jánosról: tévedhetetlen volt a nyelvben, a költészetben. Én ugyanezt mondom Csanádiról.- Másik kedveltjének, Kálnoky Lászlónak is mostoha utóélet jutott...- Igen. Az 1942-es Szanatóriumi elégiáját Kemény Simon külön cikkben köszöntötte, de 1957- ig nem adták ki, és elfeledkeztek róla. Akkor, a forradalom utáni kavargásban jutott csak újra kötethez, amikor - mivel a kiadókban nem állították le az október előtt megindított folyamatokat - még börtönben ülő költők kötete is megjelenhetett. Aztán „rájöttek”, hogy Kálnoky polgári és dekadens. Ki tudja, mi lett volna, ha Vas István nem írja meg róla Gyógyító peszszimizmus című esszéjét. Olyan szolgálatot tett ezzel Kálnokynak, mint Illyés Gyula Szabó Lőrincnek a Boncoljuk-e magunkat elevenen? című írásával az ötvenes években. Az optimizmus hiánya akkoriban bűn volt, mert a költő, úgymond, megvonta bizalmát a kommunista jövőtől. Atokszó volt a pesszimizmus, Vas István ezt hárította el Kálnoky feje felül.- Véletlen, hogy két gyakorló költőt hozott fel kritikai példának?- Mondok egy harmadikat. Várady Szabolcs írt egy közös kritikát 1972 táján Tandori De14