Csontos János: Nyitott műhely I. 100 interjú a mai magyar irodalomból (Budapest, 2014)

Csoóri Sándor: Nekünk ilyen sors adatott

CSOÓRI SÁNDOR megelevenedett a gondolat, a sors, a történe­lem, a magyar szellemi élet egy-egy korszaka.- Valamelyik tanulmányodban említetted: furcsasága a sorsnak, hogy a kortárs nem isme­ri fel a másik író értékét. Illyés és Németh Lász­ló nem fogta a József Attila-i világot.- Illyés és József Attila még verset is írtak együtt, mindenféle verses játékot. Ez azt jelen­ti, hogy akkor nagyon közel voltak egymáshoz. Aztán József Attila nekirontott Babitsnak - ez nyilvánvaló, hogy nem tetszett Illyésnek. Érez­te, hogy igazságtalan a bírálat. Németh László is nekiment Babitsnak, csak egészen máskép­pen, és ezekben a harcokban elhalványult az igazi érték, mert az érzelmek, az indulatok egy kicsit felébük nőttek a műveknek. Gondold meg, hogy kortársainkról mi is aránylag ke­veset tudunk. Azt tudjuk, hogy ez jó költő, az kevésbé jó, de igazán nem látjuk, hogy terem­tett-e világot, vagy pedig csak verseket írt. József Attila elfogadtatásához a költő drámája és tragédiája is kellett. Hogy maga az élet is fel­hívja a költészetre a figyelmet. A József Attila-i árvaság a XX. századi ember egzisztencialista helyzetét mutatta fel. írtak a francia meg a né­met egzisztencialisták filozófiai könyveket, de a József Attila-i árvaságnál nincs hitelesebb. A magány, a mindenségben, a társadalomban való egyedülség és az a küzdelem, hogy mégis mindennek felébe tudjon emelkedni, ez a költő legmélyebbről felszakadó személyes élménye volt. Éppen a szanatóriumban írott híres versé­ben van két olyan sor - „Le vagyok győzve, (győzelem ha van) / de nincs, akinek megad­jam magam” -, amelynél a XX. században kü­lönbet nem írtak.- Mért gondoltad a Kádár-korszakban, hogy inkább nyílt színen kell politizálni, mint külön­féleföldalatti akciókban?- Nézzük az előzményeket. 1957 végén vagy 1958 tavaszán azzal keresett meg Mezei Bandi, aki akkor Benke Valéria keze alatt dolgozott, hogy konszolidálni kellene az irodalmi életet. S a konszolidációt a fiatalokkal kellene kezde­ni, ők a rugalmasabbak, az öregek sokkal ne­hézkesebbek lennének. Bandit nagyon kedvel­tem: igazi, elesett ifjú költő volt, de jó gondol­kodású. 1956 előtt bejárt hozzám az Új Hang szerkesztőségébe, s el is fogadtam néhány ver­sét közlésre. De folyóiratunkat elsöpörte a no­vember negyedikéi fordulat. Kapcsolatunk to­vábbra is fenn maradt. Azzal keresett meg, hogy az irodalmi élet megújításához kellene két hiteles fiatal író: egy urbánus és egy népies. Az urbánusok címeres embere Garai Gábor le­hetne, a népieseké pedig én. Úgy tudja, hogy Garaival mi jóban vagyunk. Jól tudta, de ott helyben mégis kivert a veríték: Déry, Zelk, Háy Gyula, Fekete Gyula börtönben ül, s közben én egy új kurzus erőtényeként lakodalomba hí­vom a fiatal írókat. Nem! Ez lehetetlen! „Ban­di, erre én alkalmatlan vagyok, kérd fel in­kább Váci Miskát!” - mondtam neki. Meg is kérte. Azt már el se mondtam Mezeinek, hogy a Forradalmi Értelmiségi Tanácsban való rész­vételem miatt többször is berendeltek a Gyors­kocsi utcába. November negyediké után az életemet se tudtam elképzelni a jövőben, azt pedig végképp nem, hogy bármilyen hivatalos szerepet elvállaljak.- De hivatalos formákon kívül mégis keres­tetek magatoknak új formákat.- Igaz. De kicsit később. Ez volt a Belvárosi­asztaltársaság. Megszületését utólag is kegyel­mi pillanatnak tartom. Sokan írtak és beszéltek róla, szerintem legszínesebben és legtárgyila­­gosabban Orbán Ottó. Egymás ellen is együtt és egymásért gondolkodtunk. Ez volt a kávé­házi műhely kivételes újdonsága és szabad­sága. A kávéházon kívül minden értékes el­képzelés és vélemény tilos volt, ott bent pedig őrülten szabad. Ne rémülj meg, ha most egy szentségtörő mondatot hallasz: a Pilvax, a ká­véház azért lehetett nevezetesebb hely, mint a Belvárosi, mert hiányzott közülünk egy Pe­tőfi - de másban nem maradtunk el tőle. A Pil­vaxban - a koreszmék hatására - a társaság a negyvennyolcas eseményeket készítette elő, a Belvárosiban mi pedig a diktatúrával szem­ben veszélyeztetett szellemi és művészeti ér­tékeket védtük, mondhatni oroszlánkörme­inkkel. Hadd említsek egy példát. A hatvanas 197

Next