Csontos János: Nyitott műhely I. 100 interjú a mai magyar irodalomból (Budapest, 2014)
Csoóri Sándor: Nekünk ilyen sors adatott
NYITOTT MŰHELY- Nem merek erről bölcselkedni. Legfeljebb néhány adalékot szolgáltatni e nagy témához. A történelmünkben nem tudtuk igazán végigverekedni a küzdelmeinket. Cselekvéseink nem tudtak igazán befejeződni, féltörténetekből pedig nem lehet se katarzis, se „kerek elbeszélés”. Mindezekhez felidézek neked egy babitsi gondolatot. Babits azt mondja, hogy a magyar drámai hősök igazi bűne nem a cselekvés, hanem a mulasztás. Más szóval: nem azért bűnhődtek, amit megtettek, hanem azért, amit nem tettek meg. Ilyen körülmények közt nagyobb szerepet kapnak a vallomások, a versek, a gondolkodó próza, a felkiáltások, mint a lassan kifejlő történetek... Ezt, természetesen, ne tartsd szentírásnak: száz más oka is lehet annak, amire rákérdeztél. Amikor Ady A hőkölés népe vagy Az eltévedt lovas című versét írja, egy-egy „nagyregényt” mond el önmagunkról néhány sorban. S az embernek eszébe sem jut, hogy hiányoznak belőlük vagy mögülük a történetek.- Az Iszapeső című kisregényed - ha jól emlékszem - 1965-ben jelent meg. Több kritikusod véleménye szerint nagyobb szabású epikai műveket sejtetett.- Utólag is köszönöm az elismerést, de a Babits által megfogalmazott mulasztás az én bűneim között is ott van. Sokkal, de sokkal jobban kellett volna gazdálkodnom magammal. Pedig jól megjegyeztem kortársunk, Jean Baudrillard francia filozófus nekem szóló mondatát. Szó szerint tudom idézni: „Az írás, ha ismeretlen vagy megrendítő dolgokat tár fel, komoly cselekvés. Eseményt jelent egy olyan világban, amelyben nincsenek többé események.” Ez persze csak akkor igaz, ha van szellemi, illetve irodalmi élet. De nálunk, sajnos, nincs. Ha valaki azt kérdezné tőlem, mi a mostani kor nagy gondolata, bizonyára összevissza fecsegnék. Nincs benne a gondolat a levegőben. Nem csapong itt a fejünk körül. De nemcsak ilyen súlyos alapkérdésekben bénultunk meg, hanem egyszerűbbekben is. Itt volt hetekig a gazdatüntetés. Az irodalom meg se mukkant. A két háború közötti írók - főként a falukutatók - pontosan tudták, mi a helyzet a Viharsarokban, az Ormánságban, a Puszták népe világában, a futóhomokon, a csongrádi és a szentesi kubikosok közösségében vagy a székelyek földjén. Ma csak híreink vannak: egy napig élő csecsemők. A gazdatüntetést én történelmi erejű tüntetésnek ítéltem és ítélem meg továbbra is. A taxisblokád alattomos és aljas hatalmi ügy és pártügy volt. A gazdatüntetésben nem a politikusok játszották a főszerepet, hanem a sors, a vidéki Magyarország sorsa. A traktorok nem fértek be a parlamentbe; ez volt az egészben a figyelmeztető újdonság.- Sok író ilyesmivel már nem foglalkozik.- Hulladéktéma ez nekik. Máig se fordul meg bennem az, hogy a diktatúrával szemben tudtunk szabadnak lenni, az úgynevezett szabadsággal szemben pedig olyanok vagyunk, mint denevér egy százas villanykörtével szemben. Gondold el: volt idő, amikor az egész világot befolyásoló KGB-vt 1 szemben egyetlen író, Szolzsenyicin állni tudta a sarat. Védeni az igazságot. Mi viszont már semmivel se tudunk szembefordulni. Naponta átéljük a torzszülött demokráciánk gonosz cinizmusát, a félrevezetések következményeit. És közben fogy az idő és fogy az élet.- Az emberek általában morognak, legyintenek, zsörtölődnek, te pedig úgy beszélsz, mint egy forradalmár.- Tedd hozzá, mint egy paródia forradalmára.- Nem teszem hozzá.- Nocsak!- Azért nem teszem, mert értem a keserűségedet.- Hálám jeléül idézek neked két sort József Attilától: „Mit oltalmaztunk, nincs jelen, / Azt most már támadóink védik.” Nem könnyű ez? És nem kellene végre tennünk valamit? A decemberi népszavazás után elhatároztuk, hogy a Hitel februári számát december ötödikének szenteljük. Éppúgy, mintha 1849 október hatodikának szenteltük volna. És a visszhangból úgy érzékelem, hogy helyesen gondolkodtunk. Minden körülmény abba az irányba taszigál minket előre, hogy minden életbevágó gondot, 204