Csontos János: Nyitott műhely I. 100 interjú a mai magyar irodalomból (Budapest, 2014)
Jámborné Balog Tünde: Mély kútba tekinték
JÁMBORNÉ BALOG TÜNDE kétkerekű, egylovas kis kordén, dunnákba csavarva. Hét napig tartott az út a Körösökig a kihalt, behavazott országúton, szembe a felvonuló Vörös Hadsereg teherautó-konvojaival, és az még csak az út fele volt! Öcsödről egy gumirádlis stráfkocsival utaztunk tovább, majd - miután a jármű összetört, mert személyautón száguldó szovjet katonák karamboloztak velünk -, lovas szánon érkeztünk meg Makóra. Az utcát, ahová sok viszontagság után hazaértünk, akkor még Andrássy utcának hívták, később Mikes Kelemenre változtatták, de Balogh nagyszüleim eredeti XIX. századi nevén, Vizes utcaként emlegették, és nekem az is maradt máig. Eredetileg Maros-meder volt, a város egyik legmélyebben fekvő utcája, keleti végén a puritán szépségű református ótemplom Siket dédapám házával, a másikon az egykori Landeszmann-malom. Ettől egy sarokra állt Édesvicáék Gőzmalom utcai háza, s onnan már csak bakugrásnyira az apácák iskolája. Ezek voltak gyerekkori világegyetemem meghatározó pontjai, és ide költöztem vissza férjjel és három gyerekkel a hetvenes évek elején. Amint kicsit konszolidálódott a helyzet, anyám beiratkozott a Lakatos-kölcsönkönyvtárba., ahol az államosításig - és a könyvek bezúzásáig - hűséges olvasók maradtunk. A sokezer, egyforma szürke kötés különféle olvasmányokat takart: magyar és világirodalmat, klasszikusokat, limonádét, ponyvát és divatos bestsellereket, útleírást, detektívregényt, cowboy- és indiántörténeteket. Anyám továbbra is felolvasott nekünk: Sztrogoff Mihályt, A három testőrt, az Üvöltő szeleket. A délutáni és esti könyvszeánszok évekig folytatódtak, de akkor már egyedül is olvastam. Az első elemi utáni nyáron átrágtam magam Heimburg Az anyaszív című háromkötetes, érzelgős regényén, és attól kezdve nem volt megállás. Mindent elolvastam, ami a kezembe került, a kedvenceimet többször is. Kedves olvasmányom volt például a Winnetou, Kertész Erzsébet regényes életrajza Elisabeth Barrett-Browningról, Ignácz Rózsa Róza leányasszonya, Mollináry Gizella önéletrajzi ihletésű regényfolyama. Amikor szüleim tétova kísérletet tettek olvasmányaim cenzúrázására, kezükbe adtam az iskolából éppen akkor hazahozott Szülők iskolája című brosúra-sorozat egyik füzetét, amelyben az állt, hogy hagyni kell, hadd olvasson a gyerek. Amit nem ért meg, azt úgyis abbahagyja, amit viszont megért, az nem árthat. Apámat meggyőztem, de anyám azután is a konyhaszekrény felső polcára, a levesestál mögé rejtette a szerinte nem nekem való kölcsönkönyveket, amiket természetesen azonnal kiloptam onnan, ahogy elment otthonról. Tízéves koromra végigolvastam nagymama öccsének - elbeszéléseim Pénztárca urának - Jókai-összesét, és hozzáfogtam a nagy falathoz, a Háború és békéhez. Könyvéhségem csillapítására szolgált Édesvicáék kis könyvtára is. Ékessége a Pallas Nagy Lexikon teljes sorozata volt, és Herczeg Ferenc összes műveinek díszkiadása. Mellettük a Pesti Hírlap Könyvek nyújtottak igen változatos szellemi táplálékot, valamint a Színházi Élet és a Délibáb két világháború közti számai; és amit legjobban szerettem, a Vasárnapi Újság két évfolyama az 1900-as évek elejéről. Ebben hirdette hajnövesztőjét Csillag Anna, és jelent meg folytatásokban Keller Helén, a siketnéma vak leány és hűséges tanítónője amerikai sikertörténete. Saját könyveim is voltak. Tankó nagyapámtól a Szépmíves Céh háborút átvészelt néhány kötete, Balogh nagyapámtól a Tolnai Lexikon, a Tevan Könyvtár füzetei és az Amatőr Sorozat néhány darabja maradt rám, köztük Krúdy 1916-ban megjelent Aranykéz utcai szép napok című novelláskötete. Ezekből tanultam meg, hogy a könyveket nemcsak olvassuk: színük, szaguk, súlyuk, kötésük van, egy csomó érzékelhető tulajdonságuk a tartalmukon kívül, ami aláfesti az olvasottakat. Szerettem a verseket. Sokat meg is tanultam, például a Toldi nagy részét, Arany- és Villonballadákat, József Attilát, Radnótit, Kosztolányit, Juhász Gyulát, Apollinaire Kikericsekjét, Thomas Hardy Kerti székiét, népballadákat és sok mást. A gyerekeimet kiskorukban ezekkel altattam. Ma már csak töredékeket tudok felidézni belőlük, de azt hiszem, az elfelejtettnek 393