Csontos János: Nyitott műhely I. 100 interjú a mai magyar irodalomból (Budapest, 2014)

Ágh István: A vers háttere

NYITOTT MŰHELY elején adta nekem olvasásra a mártélyi füze­tet), meglepődtem, hogy milyen jó költő.- Az esszéíróról, a verset a kritikusnál sokkal jobban - mert belülről - ismerő-érző tudósem­berről váltsunk pár szót! Az Ahogy a vers mi­­bennünk című 2000-es könyvedben írod: „Min­den vers szerelmes valamiképpen, legalább olyan intenzitású, mint a vágy és kielégülés.”Fejtsd ki ezt egy kicsit jobban!- Nem tudom jobban kifejteni, csak megis­mételni. Van a versben valami szerelmi viszony.- Benned hogyan születik a vers? El tudnád mondani valamely költeményed születésének a történetét? A megfoganás pillanatától egészen a befejezésig. Hogy egy konkrét példát is mond­jak, nekem kimondhatatlanul nagy élményem volt - ez is negyven évvel ezelőtti történet - az újság formátumú miskolci Napjaink két szem­benéző oldalán megjelent nagy poémád. Emlék­­szel-e a születés pillanatára?- Utalni is akartam a majdnem ötszáz soros versem születésére, de te megelőztél. Jó, hogy említetted a Harangszó a tengerészért című poémát. Ez váltott meg engem a költészetnek. Azóta egészen másképpen írok. Ha az azelőtti­ekhez hasonlót írok, azt is másképpen írom. Ez egyszer csak elkezdett belőlem áradni. Akkor a Népművelési Intézetben voltam könyv­táros, s nem bírtam magammal, mert munka­időben is azt csináltam. Három hét alatt meg­írtam. Szinte a szerkezetet is láttam, mert monológokra épült, drámai játéknak mondha­tó. Abból a helyzetből fakadt - fogant? -, ami­kor elváltam. Otthagyok megint valamit, most már a házasságomat is, nemcsak a falut - a má­sodik elhagyás! A rokonságban keringett egy történet. Anyám falujában a molnár fia elment tengerésznek. Hazajött, és az aratás idején ta­lálták meg - holtan a gabonában. Már több­hetes halott volt, pedig azt hitték róla, hogy visszament a hajóra. Ez adta nekem a keretet, amibe belehelyezhettem mondanivalómat. Ami­kor az ember elkezd valamit, minden a segítsé­gére van, minden a jó cél érdekében történik. Megvoltak a szavaim, megvolt a történetem. És akkor megismerkedtem a magyar tenger­járó hajó kapitányával, aki a feleségem máso­dik unokatestvére volt. Minthogy akkor én még nem voltam a tengeren, az ő történetei­ből tudom, hogy mi az a tengerészélet. Erről a számomra is emlékezetes versről még sok mindent tudnék mondani, de inkább a legutób­bi - vagyis legfrissebb - költeményemről szó­lok. Arról, amely egy nyári élményemnek valamiképpeni verssé változtatása. Címe: Időn túli. Az iszkázi udvaron voltunk a nyáron, a bátyám születésnapjára rendezett emlékna­pon. Ugyanazon a helyen, ahol én gyerekként éltem, s egyszer nagy lakodalom is volt, mely­hez ez a sokadalom hasonlít, csak a résztvevők mások, ismeretlenek. És ebben a helyzetben csak az az egyetlen biztos pont, hogy a hátam mögött ott van a körtefa. Volt egy olyan érzé­sem, mintha én már a távoli jövőből lennék itt. Egy olyan múltban, amely annak a régi múlt­nak a jövője.- Meglepő ennek a két versnek - a sok évti­zeddel ezelőttinek és a nemrég születettnek - az összekapcsolása. És akkor illő eltöprengenünk a „korszerű” és „korszerűtlen” vers értékén! A da­dától tudjuk, hogy a művészetben a dadogó, értelmetlen szavak is összeállhatnak műalko­tássá. Ám a „korszerűtlen” vers is lehet korsze­rű, ha - mondjuk - egy József Attila-i kvalitású költő, éppenséggel József Attila írja. Vallomásod ugyancsak leszögezi: „Én még tartom a József Attila-i törvényt: a vers-világegyetemből mikro­kozmosz legyen.” Ez a régies típusú vershez való vonzódásodat mutatja? Vagy József Attila nem régies verset írt?- Mi a régies típusú vagy mi nem, az nem at­tól függ, hogy éppen milyen izmus van divat­ban. Az a viszony, amit a József Attila-i tör­vénnyel kapcsolatban említettem, mindig meg kell, hogy legyen. Még abban is, hogy az ember csak érzi, amikor írja. De nyilvánvalóan nem azt írja meg, amit József Attila mondott. A vers a világ metaforája? A metafora ma nem annyi­ra kedvelt a költők között; helyette a mondat a fő. Erre én azt mondom: a mondat helyett a szerkezet. Tehát sosem az egyik, sosem a má­sik, hanem együtt hat, ami hat. Éppúgy a szó is 42

Next