Csontos János: Nyitott műhely I. 100 interjú a mai magyar irodalomból (Budapest, 2014)
Jelenits István: A feladatok találtak meg
NYITOTT MŰHELY a költészetéért. Nekem valami más volt az, amiért minden mást feladtam. A szerzetestanári munka. Ebbe elvileg belefért volna a versírás is, de gyakorlatilag nem. Egyszerűen nem volt arra időm, hogy egy bizonytalan vállalkozásba belekezdjek. Hogy azon töprengjek, verset írok, és vagy lesz vers, vagy nem lesz vers. Az óráimra kellett készülnöm, vagy átgondolni a következő prédikációt, amelynek vasárnap késznek kellett lennie.- A lemondás megfogalmazása óta nem hiányzik a tanár úrnak az „aktív költészet”?- Bizonyos mértékig hiányzik, igen. Illyés Gyulának van egy elgondolkodtató mondata, hogy aki a versírást abbahagyja, az az igazmondást hagyja abba. Lehet, hogy tényleg valamilyen szintű igazmondást abbahagytam. Nem úgy, hogy helyette hazudni kezdtem, hanem hogy bizonyos dolgok elmondatlanok maradnak. Viszont az nem fenyeget, hogy öregkorban kezdjek el verset írni, mert már elszoktam ettől. Érteni értem a verset, de azt is érzem, hogy nem lehet csak úgy visszatérni hozzá, mint egy gyerekkori kedves ételéhez visszatér az ember.- Fiatalabb korában megengedte a tanári munkája, hogy a kortárs magyar irodalomra rálásson?- Igen, természetesen. Amikor Rónay György meghalt, megkért engem az Új Ember arra, hogy minden héten vagy minden két héten valamit írjak. Azt vállaltam, hogy egy mai költőnek egy versét ismertetem. Ez nagyon megtetszett nekik, s csináltuk is. Akkoriban én sok fiatal költő új verseskötetét végiglapoztam. Olyan verset kellett keresni, amelyik jó, és bele is fér a lapba. Nem elemezhettem egy olyat, amelyet nem olvastak az olvasók, a versnek is meg kellett jelennie. Rövid verset kellett keresni, amelyik mégis olyan, hogy megérdemli, hogy egy rövid elemzést írjak róla.- Minden költőnek voltak-vannak eszményei. Tanár úr, amikor verset írt, akkor kiket érzett mestereinek, eszményképeinek, akik vezették, segítették az írásban?- Gimnáziumi éveimben a költészet ereje igazában nem is a magyarórákon ragadott meg először, hanem a latinórákon. Volt egy nagyon kiváló latintanárom, aki ötödikes korunkban, amikor még az egész latin nyelvtant se tudtuk, már Ovidiusnak és Catullusnak az igazi költői erejét érzékeltette velünk. Azért is valószínű, hogy a hexameterek izgattak, tehát egy antik hagyomány, nem annyira a horatiusi strófák, hanem egy másfajta mérték. Az iskolában még nem nagyon találkoztam Radnóti költészetével, csak gimnazista koromban. Persze éppen Rónay beszélt róla nekünk, és megszerettük. Izgalmas hexameterei voltak, de én nem olyan hexametert szerettem volna írni. Fazekas hexameterei foglalkoztattak, meg Vörösmartyéi. Ezek között keresem valami olyat, amely modern is, meg antik is. Meg Vörösmartynak a szárnyalása is foglalkoztatott, s valami saját mondanivaló is kikívánkozott belőlem.- Hit és irodalom között lehetséges-e valamilyen kapcsolat, hatással lehetnek-e egymásra?- Szerintem igen. Azt gondolom, hogy az irodalom minden igazán őszinte, mély emberi rezdülésnek a kifejezésére alkalmas. Nem tudom, miért gondolják azt, hogy a hit kevésbé képes megjelenni az irodalomban, mint a szerelem, a hazaszeretet vagy bármi más alapvető emberi érzés. Nyilván baj volna, hogyha versbe szedett hitvédelem szólalna meg. Persze az sem igaz, hogy mihelyt védeni kell valamit, akkor kevésbé alkalmas arra, hogy versbe foglalják. A hazát is védeni kell, és mégis szép versek születtek a hazaszeretetről. Azt szokták mondani: a magyar nem metafizikai igényekkel bíró nép, azért nem lettek olyan „vallásos” költőink, mint mondjuk a franciáknak vagy az angoloknak. Nem hiszem, hogy ez így van. Ady például megjelent istenes költészetével is: elég nagy személyiség volt ahhoz, hogy ne féljen semmitől. Hanem egyszerűen, hogyha őt az Isten megérintette, akkor arról is beszélt. Lehet látni a költészetén, hogy protestáns ihletésű, de olyan elementáris erejű, hogy a katolikusokat sem töltötte el idegenkedéssel. Sík Sándor az elsők között volt, aki Ady istenes költészetét méltatta nagy tisztelettel, együttérzéssel. József Attilának a metafizikai igényes430