Csontos János: Nyitott műhely II. 100 interjú a mai magyar irodalomból (Budapest, 2014)
L. Simon László: Mesterséges hold vagyok
NYITOTT MŰHELY szükség volt, csak én nem láttam, nem vettem észre. Ezt próbálom elfogadni, bár közben folyamatosan arra gondolok, milyen jó lenne, ha még harminc évig itt lenne köztünk, oly sokáig, mint az apai nagyapám volt mellettünk. Hogy milyen terheket örököltünk a halála után, a cégben, anyagilag, az elmondhatatlan. Ugyanakkor bármikor halt volna meg, bármelyik hónapban, bármelyik évszakban - ennél csak rosszabb lett volna. Mintha abban is az ő tudatossága, esze és gondoskodása vagy a Jóisten figyelme lett volna, hogy nem a betakarítási ciklus közepén halt meg, amikor épp kint ülök a standunknál a könyvhéten. Amikor nem tudok odaállni a helyére. Mintha azt mondta volna: „Fiam, van két-három hónapod, hogy összeszedd magad, mire elkezd beérni a meggy, addigra mit kezdesz vele.” Ha az embernek van tizenhat hektár meggye, azért az nem olyan, mint amikor három meggyfát kell leszüretelnie. Elég időt adott arra, hogy tudjam, mivel mit csináljak, s hogyan alakítsam át az életemet.- A negativitás átváltozik az életben pozitív dologgá?- Igen. De mindezek a dolgok csak utólag nyernek értelmet az életemben. Ugyanez történik a műveimmel is, mintha valaki más vezetné a kezemet, s magam is csak utólag jövök rá, hogyan válik egy-egy rész a rendszer részévé. Ha önmagában csak a Secretum sigillumot nézzük - amire sokan azt mondták, hogy nem normális ember az, aki cipőtalpakat fotóz nem is értik. Vannak, akik persze látják a kötet jeltipológiai vagy nyelvészeti megközelítési lehetőségeit is, s azt is, hogy miként értelmeződik ez a többi könyvem között. A rendszer a lényeg, ahogyan rendszerré szervezek látszólag nem összefüggő dolgokat. Van egy erőteljes dokumentarista igényem: mániákusan archiválok, szkennelek, fotózok. S az így gyűlő anyagoknak is meglesz majd egyszer a helyük, a szerepük.- A gazdálkodó költő életformája nem a XX. vagy a XXI. századi művészé. Mondj még egy gazdálkodó költőt - pár száz évre visszatekinthetünk -, akit annyira leköt a munka, hogy mással úgyszólván nem is tud foglalkozni. Te vállaltad ezt a hatalmas gazdaságot, ami azzal jár, hogy sokszor csak éjszaka jut időd az irodalomra és a képzőművészetre.- Egy biztos: mindegyik tevékenység, amit csinálok, teljes életet kívánna. Legalább három emberét. Valószínűleg túl sok mindent akarok belesűríteni egy életbe, nem is fog sikerülni, ebben biztos vagyok. Ez az én hibám: egyszerre erőm és gyengeségem. Az biztos, hogy már eleve kódolva volt az életembe az, hogy nem fogok egyenesen végighaladni egy egyenes úton. Nem leszek egyvalamiben kimagasló teljesítményt nyújtó tudós vagy mérnök, de még csak író sem.- A boldogság egyfajta formája, hogy az író, a képzőművész, a tipográfus, az elméleti szakember és a gazda együtt menetel?- Igen. S aztán lehet azt mondani, hogy ez semmit nem ér, mert egyikben sem elég jó. Soha sem leszek csúcsborász, a tipográfiát tekintve soha nem leszek Szántó Tibor (akinek a gyönyörű könyveit én is őrzöm a polcomon). Nem leszek nagy író, és nem leszek vezető politikus. Elképzelhetetlen, hogy valakinek van egy kultúrpolitikai tanulmánykötete - abban azért bízom, hogy nem érdemtelen az a kötet -, emellett van egy kísérleti fotós kötete, képverskötete, verseskönyve, és társszerzője a Velencei-tó környékének borkultúráját bemutató néprajzi, hely- és agrártörténeti albumnak. Évekig fotóztam, másoltam, dokumentáltam. Hónapokat töltöttem a levéltárban, ami azért is fontos, mert ha az ember kultúrpolitikával foglalkozik, akkor ismerje az intézmények létét, működését, problémáit. Sokáig kell élni, mert ha sokáig élek, akkor lesz ebből az egész kaleidoszkópból valami. Akinek rövid élete van, annak úgy kell tennie, mint József Attilának. De ők tündöklő állócsillagok az égen, én pedig csak egy mesterséges hold vagyok, amelynek egy rövid ideig megadatik, hogy körbekerülje a Földet.- Mi a művésznek, a közéleti embernek, a politikusnak a jövőképe? 20