Csontos János: Nyitott műhely II. 100 interjú a mai magyar irodalomból (Budapest, 2014)
Rába György: A kor margóján
a fejében ilyen dolgok nem fogalmazódtak meg. A Centrálban találkozgattunk, és ott merülhetett fel a gondolat. Főként férfiak ültünk ott, fiúk és két vagy három hölgy volt, Nemes Nagy Ágnes, Szabó Magda és talán Gyarmati Erzsébet. Ilyenkor például szóba került az, hogy ki szép férfi. Alkalmasint Hegedűs Zoltán neve ma már nem mond semmit, költő volt és nagyon markáns, fametszet-arcú férfi. Én például azt mondtam, hogy biztos Hegedűs Zoltán. Azt mondták, nem, nem, nem! Akkor bejött Rónay György. Nemes Nagy is és Szabó Magda is azt mondta: Rónay György! Hát igen, a női ízléshez nem lehet hozzászólni. Onnan a Centrálbó 1 át szoktunk volt menni egy Félgyertya nevű kiskocsmába, és ott megittunk valamit, ami éppen a pénztárcánkból tellett. Sokat nem ihattunk, az biztos, s ott valahol kialakult ez a gondolat. Az tény, hogy Lengyel Balázs tudott szerezni tíz dollárt. Ennek a tíz dollárnak a jóvoltából indult meg az Újhold. Tizenegyen voltunk, hét költő, három prózaíró, egy kritikus: Lengyel Balázs. Valahogy kézenfekvőnek kívánkozott, ne kelljen itt feldobni pénzeket, hogy eldöntsük, ki legyen a szerkesztő. Pláne hét költő közül, három közül még csak-csak, úgyhogy Lengyel Balázs lett, ezt természetesnek vettük. De akkor még nem tudtuk, hogy tulajdonképpen Nemes Nagy Ágnes hordja a nadrágot, a szó átvitt értelmében persze. A továbbiakban ez kiderült, úgyhogy eljártunk hozzájuk, a lakásukra, amely a mostani Bartók Béla úton volt. Megbeszéltük, mi legyen az első számban. Megjelent az első szám, és nem az volt benne, amit megbeszéltünk. Az ember természetének persze sok hibája van, amiből egy egész életen át tanul. Én elég későn eszméltem rá, a hibáim között mindenesetre elég előkelő helyen van az, hogy rendkívül lobbanékony és elhamarkodott vagyok. Azonnal lobbantam, és azt mondtam: én ezt nem csinálom tovább, úgyhogy otthagytam a szerkesztőbizottságot. Mándy Iván azt mondta, ő marad, de ő sem helyesli, ami történt. Hogy benne vannak olyan novellák például, amelyeket nem is látott. Nekem meg személyek ellen is volt kiRÁBA GYÖRGY fogásom. Akiket szerencselovagoknak tartottam, akik már korábban és máshol is tündököltek. Somlyó Györgynek a Jelenkorban közreadott levelei erre példák. Nemes Nagy Ágnes egyszer írt neki Párizsba, mert akkor ott volt ösztöndíjjal. Tulajdonképpen azt írta neki, hogy mindig is rá gondoltak mint szerkesztőre, és odatették a nevét a lapra, és nincs-e ellene kifogása. Nem volt ellene kifogása. Mi sose tekintettük őt újholdasnak, és gondolom, tízegynéhány éven át, főként a Rákosi-korszakban ő sem tekintette magát annak, de aztán később, a Kádár-korszakban és a rendszerváltás után igen.- Volt-e valami közös, poétikai, költészeti elv, gondolat, amely köré csoportosult az Újhold, vagy pedig ez tényleg egy nemzedéki fészek volt inkább?- Állandóan azt olvasom és azt emlegetik, hogy az objektív lírát valósította meg. Ezt a fogalmat mint meghatározást Nemes Nagy Ágnes alkalmazta, mégpedig elsősorban önmagáról alakítva ki. Ez a fogalom azért a nemzedékre nemigen jellemző. Jánosy Istvánra nem jellemző, Rákos Sándorra nem jellemző, talán rám se. Egy dologban, egy vonatkozásban egyezett az ízlésünk és poétikai elképzelésünk, de az is csak időlegesen. Elutasítottuk azt, amit anekdotának neveztek, tehát a rendkívül hétköznapi, egyszerű magánéleti történeteket, amelyek elsősorban arra voltak jók, hogy bennük az életrajzát feltárja valaki. Ezt elsősorban, mondjuk, a századfordulónak a gyöngébb lírája és annak továbbélése váltotta ki belőlünk, már tudniillik a kritikát és az ellenállást, aztán pedig később, akik idősebb életkort is értek és értünk, megtalálták ebben is azt, ami költészetnek nevezhető és kiaknázható. Elsősorban nemzedéki fórumnak tekintettük az Újholdat, de azért ott volt még a Magyarok, ahol publikálhattunk, vagy volt például egy tipográfiailag nagyon előkelő folyóirat, a Budapest, ahol szintén lehetett publikálni, és talán már az Új Időkben, ahol Kassák kezében volt az irodalmi rovat, úgyhogy ő oda is befogadta a fiatalabb nemzedéket. Szegény József Attilát, mi219