Deák Ernő: Magyarként Ausztriában. Válogatott esszék és költemények - Rádiusz Könyvek 17. (Budapest, 2023)
Deák Ernő Peresztegen, egy osztrák határ menti, Sopron megyei faluban született 1940. június 9-én, tizenhat és fél éves koráig ott nevelkedett. A határhelyzet ráébresztette arra, hogy a lét dolgainak s a történelemnek egyaránt van színe és fonákja. A forradalom leverése után, 1956. december 9-én Ausztriába menekült. Döntése következtében megismerte és megtapasztalta mindkét, egészen az 1990-ben bekövetkezett rendszerváltozásig egymásnak ellentmondó, sőt kizáró világrendet. Az 1956-os mártír áldozatok újratemetésének napjáig (1989. június 16.) nem járt Magyarországon, de rokonokon, ismerősökön, barátokon keresztül élő kapcsolatot tartott fenn hazájával. Mindkét ország az otthonát adja; a haza számára nem kizárólag földrajzi fogalom, hanem nyelvből, kultúrából, történelemből, emberi kapcsolatokból ötvöződött szellemiség, lelkilét. Az ellentmondások feloldása teszi képessé az embert a külső kulturális tartalmak folytonos befogadására, ami gyarapodást jelent látókörben és értékekben. Ausztria és Magyarország hagyományai és kultúrája nem kizárják, hanem kiegészítik egymást. A könyv szerzője mindezek tudatában él magyarként Ausztriában.