Deák Ernő: Magyarként Ausztriában. Válogatott esszék és költemények - Rádiusz Könyvek 17. (Budapest, 2023)
Az esszék és tanulmányok
Töprengés magyarságon, Európán Nem predestinációhoz hasonló eleve elrendelésre kell ugyan gondolnunk, az évszázadok menete azonban úgy szabta meg, hogy a tatárjárással kezdődően a magyarság olyan pályára sodródott, kényszerült, amit minden körülmények között vállalnia kellett, hiszen országa megőrzése, emberállománya fennmaradása forgott kockán. Történelmi szerep, ami nemzeti programként kísér és kísért. A reformáció mint vallásiszellemi folyamat egybeesett az oszmán uralommal. Kétségtelen, már Nándorfehérvár megvédésével (1456) Magyarország kiérdemelte a pápaságtól a propugnaculum Christianitatis besorolást, viszont a XVI— XVII. század vallásos irodalmát tanulmányozva a kereszténység védelme egyenesen nemzeti feladatként, mi több, küldetésként fejlesztette önazonosságunkat. Az idevágó könyvtárnyi források kikristályosodásaként idézhető Balassi Bálint hitvallásnak mondható felsóhajtása: Ó, én édes hazám, te jó Magyarország, Ki keresztyénségnek viseled paizsát, Viselsz pogány vérrel festett éles szablyát, Vitézlő oskola, immár Isten hozzád! Ebben a négy sorban minden benne van, olyannyira, hogy nem szükséges a továbbgombolyítása. Egyet azonban nem árt kiemelni: Balassi vitézlő iskolának nevezi a végvári életet, amit el kellett sajátítani, művelni kellett. A sajátságos egybeesés, vagyis a mindennapi védekező életmód és annak elméleti megfogalmazása megtartóerőnek bizonyult. Annál nagyobb problémát jelentett a felszabadító háborúk befejeztével feleslegessé váló vitézi élet, a végvárak feladása, a katonák elbocsátása, szegénylegény sorsba jutása. Nem szükséges kitérni ennek a problémának taglalására, mégis elgondolkoztató jelenség, amikor tíz- és százezrek nem csupán kenyörtelen helyzetbe kerültek, hanem ennél mélyebb megrázkódtatás érte őket, hiszen elveszítették életük értelmét. A felkelések politikai-társadalmi hátterük mellett az eltájolódás, feleslegessé válás 29