Ekler Andrea - Rosonczy Ildikó (szerk.): Az év esszéi 2008. Antológia (Budapest, 2008)
Szakolczay Lajos: Lapátolni kell a szabadságból
SZAIÍ01XZAY LAJOS A Nagy Gáspár-esszé - tanulmány, előadás, kiállításmegnyitó, recenzió — nem száraz elemzések gyűjtőhelye, sokkal inkább átszellemült (a megidézett életművével azonosuló), a lírai értékektől sem idegenkedő írói munka. A jól használt, némelykor az egyes részek közt frappáns összefüggéseket is föltáró műveltséganyag szerencsésen ötvöződik a személyes találkozásokból nyert élményekkel, a példaértékű tárgyszerűség meg a poétikával. A szavak érvényességét sosem a kívülálló hűvössége szavatolja, hanem az a rendszerező, a gyémánt logikát következetesen alkalmazó „belátó-képesség”, amely „az Őrnagyai- Mária-siralomtól a kortársi költészet minden érvényes szívdobbanásáig — szülessen bárhol is a magyar vers, Pozsonyban, Újvidéken, Kolozsváron, Párizsban, Londonban, Torontóban vagy éppen Budapesten” - egyazon értékűnek tudja mindenik teremtést. S a Költészet Napján kinyilvánított összefüggés-rendszer - valójában tisztelgés a Nem én kiáltok költője előtt - pedig nem más, mint Nagy Gáspár, a lírikus credója: „a versek (a föntebbi kilátóhelyek szüleményei - Sz. L.) azt mutatják, hogy éppen az örök hiányból és árvaságból építkező József Attila a legfényesebb kapocs a múlt és jelen között; egyetemességével ő hat leginkább a világ bármely pontján magyarul szólaló poétákra”. És József Attila Isten-élménye - melyben a tüzes átszellemültsége mellett is komor istenkeresés perlő lemondással párosul (a költő valójában magának és az emberiségnek? új Istent akart teremteni) - hatott-e a Koronatűz poétájára? Ha igen, csak távolról, nagy áttételekkel. József Attila egzisztencializmussal is kacérkodó filozófiája a Fennvaló helyébe mindig és mindenkor - fázhatott, éhezhetett, szenvedhetett - a diadalmas én-1 ültette, míg Nagy Gáspár keresztényi alázattal , örülvén hogy Isten gyermeke, kéredzkedett be a betlehemi istállóba. Nézdegélésében van valami szakrális izgalom. Amit lát, nem a szem látja, hanem a csodaváró lélek. „A születésnél nincs nagyobb csoda! S következésképpen minden születés új esély arra, hogy a nagyon várt Gyermek által változzék, jobbuljon a Világ. Ennek a csodának kétezer esztendeje hírelői: karácsonyi pásztorai, angyalai, sőt nagyon is világias énekmondói támadnak. Nemcsak a jászol és az esemény közeléből, de a teremtett Világ minden szögletéből. Mert a betlehemi csillag és jászol átragyog szárazföldeken és tengereken. Mindig idelátszik...” [Amíg fölragyog a jászol). Egészen korai megvalósulásai is vannak ennek a témának - „katapultos szamárháton / röpítsd szavad ki a kertből // ezért a mákszemnyi kincsért / lopd el 81