Erős Kinga - Bíró Gergely (szerk.): Az év novellái 2020. Antológia (Budapest, 2020)
Szerzők életrajzai
Az év novellái 2020 Miklya Luzsányi Mónika (1965, Békéscsaba) író, szerkesztő, pedagógus, szociáletika szakos teológus, a CikCakk keresztény gyermekmagazin főszerkesztője. Az utóbbi időben elsősorban gyermek-, ifjúsági és szakirodalmat írt, módszertani segédanyagokat állított össze. Legutóbbi kötete: Az ecsedi boszorkány (regény, 2019). Mirtse Zsuzsa (1967, Budapest) költő, író, szerkesztő. 2000- 2012 között egy ökológiai gyerekmagazin főszerkesztője, egy éven keresztül a Magyar Televízió egyik ifjúsági műsorának szakértője és meseírója. 2014-2016 között a Magyar Katolikus Rádióban vezette a Magyar Téka című kortárs irodalmi műsort, ugyanitt 2014-2015 között a Koszorúk című irodalmi emlékműsort. 2013-tól a Magyar Napló Kiadó külsős munkatársa, 2019-től a folyóirat kritikarovatának szerkesztője. 2016—2020-ig a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MÁNK) irodalmi tanácsadója. Jelenleg a Digitális Irodalmi Akadémiánál dolgozik. 2006-ban átvehette a Magyar Köztársaság Ezüstkeresztjét. Legutóbbi kötete: Tizenhárom bűvös tükör - Mesék felnőtteknek (mesenovellák, 2019). Molnár Vilmos (1962, Csíkszereda) író, szerkesztő. Egyik alapítója és szerkesztője a Csíkszeredában megjelenő Székelyföld című havi kulturális folyóiratnak. Csíkszeredában él. Többek között Márai Sándor- (2009) és József Attiladíjas (2017). Legutóbbi kötete: Csodák ideje (válogatott rövidprózák, 2018). Oberczián Géza (1961, Budapest) író, agrármérnök. A Petőfi Irodalmi Ügynökség Kárpát-medencei Igazgatóságán dolgozik. Dunakeszin él. Legutóbbi kötete: Áramlás (kisregény, 2018). 300