Erős Kinga (szerk.): Az év novellái 2019. Antológia (Budapest, 2019)
Szerzők életrajzai
Az év novellái 2019 jaként dolgozik. 2013-tól a Magyar Napló Kiadó külsős munkatársa, 2019-től a Magyar Napló folyóirat kritikarovatának szerkesztője. 2006-ban átvehette a Magyar Köztársaság Ezüstkeresztjét. Legutóbbi kötete: Sötétkamra — Előhívott versek (versek, 2013). Molnár Csaba (1967, Kaposvár) író. Közgazdász diplomáját Pécsett szerezte, később szociológiát hallgatott. Jelenleg két, kiskőrösi székhelyű gazdasági társaság ügyvezetője. írással hivatásszerűen az ezredforduló óta foglalkozik. Szépprózái jelentek már meg a Kalligramban, a Hitelben és különböző irodalmi antológiákban, science fiction témájú novellái pedig rendszerint a Galaktikában. Legutóbbi kötete: A széttört idő legendája (regény, 2016). Molnár Vilmos (1962, Csíkszereda, Románia) író, szerkesztő. Egyik alapítója és szerkesztője a Csíkszeredában megjelenő Székelyföld című havi kulturális folyóiratnak. Csíkszeredában él. Többek között Márai Sándor- (2009) és József Attila-díjas (2017). Legutóbbi kötete: Csodák ideje (válogatott rövidprózák, 2017). Nagy Koppány Zsolt (1978, Marosvásárhely, Románia) író, műfordító, szerkesztő. 2001-ben diplomázott a Kolozsvári Babe§ Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarának magyarangol szakán. 2002 óta Magyarországon él, íróként, szerkesztőként, olvasószerkesztőként, műfordítóként és angoltanárként dolgozik. 2007 óta a Székelyföld folyóirat külső munkatársa, 2011-től az Orpheusz Könyvkiadó szerkesztője, 2015 óta a Magyar Idők napilap kultúrarovatának szerzője. József Attila-díjas (2016). Legutóbbi kötete: Nem kell vala megvénülnöd 2.0 (regény, 2014). 302