Faludi Ádám: Szemelvények Karafo naplójából (Budapest, 2021)

Karato naplójában 1969-ből származnak az első bejegyzések. Minden tudatosságot nélkülöző kéz­jegyek, nem a jövendőnek íródnak, nem a múlt­nak, semmiféle időnek, nem valakinek, hanem csak úgy. Majdnem szándéktalan képsorok, a napok esti visszfényei. Egy műbőr fedelű naptár vagy ahhoz hasonló, dátumozott lapokkal. Az öncenzúra teljes hiányának köszönhetően nem utalnak valamilyen vágyott magatartásra a benne található kézjegyek, az összekapcsolódó grafikai jelek. Karato minde­nekelőtt költő, bár ő is szégyenkezik akkor - és később egyre inkább - azok miatt, akik épp csak afféle írástudók, de költőnek mondják magukat. A tét számára csupán az elbeszélés tétje, a ma­gánbeszélgetés létrejötte annak tudatában, hogy min­den szó e lapokon egy újabb lék lesz azon a bárkán, amelynek padjához láncolva evezni kénytelen. Akár a hozzá hasonló lények. Őszinte barátsággal fogadja tehát beszélgetőtársnak saját magát. Esti firkák, amolyan pajzsok a következő nap ismeretlen szúró­­szerszámai és kilátástalan órái ellen. Mert azok jönnek, és végrehajtják küldetésüket. Nincs mene­dék a nyolc órák vaspora elől. Ez a napló ma is íródik, és feltehetően csak az idő végezetével marad abba. Hát lássuk az eddigi lapokat, szólt egy napon Karato, majd kedvének, hangulatának és az egyetlen törvénynek engedve könyvvé formálta végtelenségét és védtelenségét.

Next