Iancu Laura: Kinek a semmi a mindene. Versek (Budapest, 2012)

Iancu Laura sűrű atmoszférájú ver­seiben nem mindennapi küzdelem zajlik. A törékeny alkat szívós lelket őriz, amelynek saját félelmei bozó­tosán kell napról napra átvágnia magát útja folytatásához. Már magával a nyelvvel is birkózik, hogy kifaragja belőle az elmondhatatlant, ■s ezen a jákobi tornán úgy formálód­nak a versek, akár a tömör kövek. Nincs bennük tanulság - csak titok és kétely, nemegyszer: katartikus csönd. A krisztusi stációk a költő életének metaforikus terepén folyton folyvást megelevenednek, és vissza­világítanak vagy épp visszakomor­­lanak egyéb élményekre. Iancu még a szerelmet is szakrális síkon éli meg. Nála a tett és a szó ugyanolyan súllyal bír. Hiába van tele bizonyta­lansággal, erős gyökerek kötik távoli szülőföldjéhez, anyanyelvéhez, sze­retteihez, istenéhez. Segítik őt meg­tartani ott, ahol a semmi és a minden összeér, összehajol. Talán éppen benne. Szentmártoni János

Next

/
Oldalképek
Tartalom