Jánosi Zoltán: Antigoné gyűrűi. Kézjelek Kreón árnyékára (Budapest, 2022)
V. „AZ ÚJRAGONDOLT NEMZET” - Az újragondolt nemzet. Szentmártoni János irodalmi katarzisáról
tottságban. Az én generációm művészetében nem látok éles határokat. Sokáig reménykedtem abban, hogy ezt a megosztottságot, ezt a kibékíthetetlennek látszó ellentétet mi majd föloldjuk egyszer s mindenkorra - ma már érzékelem, hogy egy ilyen kártékony örökség fölszámolásához jóval több idő szükséges. Talán majd a mi gyerekeink életében fog bekövetkezni.” A rendszerváltozás utáni irodalmi életünk, különösen a fiatal irodalom egyik legnagyobb gondját, a táborokra szakadás kínját mondja ki akkor is, amikor az ezredforduló körül fellépő nemzedék irodalmi útkereséseiről beszél. „Az ezredfordulóra többékevésbé egyértelművé váltak a főbb irányvonalak, amelyek bizonyos esztétikai iskolák ’utasításait’ tűzték ki zászlaikra - de a pályakezdők továbbra is ugyanolyan dilemmákkal találták magukat szemközt, mint a tíz-tizenkét évvel azelőttiek. Kezdve azzal, hogy ha X lapnál már leközölték a versét, Y laptól minden magyarázkodás nélkül lendítették ajtón túlra, mondván, döntse el ’végre’, hová is tartozik” (Egymásra torlódva). Ennek az éles kettészakítottságnak a kínját nemcsak az irodalmi lét, hanem a társadalmi működés egyik legnagyobb katasztrófájának is tartja: „Egy kifárasztott, egymásnak ugrasztott, értékeiben elbizonytalanodott konzervatív és egy morálisan végletesen lezüllött, hitelét vesztett balliberális értelmiséggel mente tovább?” (A tegnap holnaputánra). Az újragondolt magyarság igénye és történeti példája egyszerre, egymásra vetítve szólal meg a Magyar Kultúra Napján 2011-ben elmondott beszédében. Az igazmondás fedezete ekként emeli a múlt erőfeszítéseit a jelen modelljévé: „Kölcseyék tisztában voltak azzal, hogy hazát építenek, nem lehet hibázni, sem mellébeszélni. Azt is tudták, hogy minden nagy jövőt egy aprólékosan kidolgozott, munkával felfűtött jelen biztosíthat, amelynek minden percét vállalni kell. Az is természetes volt a számukra, hogy gondolkodni tanítsák népüket, versenyképesebbé tegyék szellemileg, hogy ne tudják eladni Európa piacain.” Átfogó gondolkodását jellemzi, hogy a teljes nemzeti működés, az ország létezés széleskörű szerkezeti átlátása - benne a családokkal, a gazdálkodó és a kulturális közösségekkel - is ott áll az irodalomra vonatkozó érvei mögött: „De nagyobb összefüggésben gondolhatunk például az ökológiai felelősségérzet fölerősödésére, a biogazdálkodás és az önellátó családi gazdaságok terjedésére, a kisebb falvakban újraindult cserekereskedelemre vagy más szempontból a népzene iránti érdeklődés fölélénkülésére, vagy teszem azt az ezoterikus irodalom térhódítására. Látszólag egymástól távol álló jelenségek ezek, de mind arra engednek következtetni, hogy egyre többen vannak azok, akik kiábrándultak a multikulturális Eldorádó hazugságaiból.” Sorozatosan és következetesen filozófiai, társadalomelméleti és antropológiai rendszereket, gondolati tartományokat érint meg, amikor az új irodalmi lét arculatát keresi és rajzolja a jelenkori 698