Jánosi Zoltán: „Szólítlak, hattyú”. Válogatott írások Nagy László életművéről (Budapest, 2006)
II. "Csillagzó csontú ... medvefiú"
„CSILLAGZÓ CSONTÚ... MEDVEFIÚ” í 121 lete a népköltészetből, a folklórból, a műköltői hagyatékból és Bartóktól feléje sugárzó örökségként és személyes meggyőződésként is, alapelvként szabja meg számára a művész és a műalkotás szerepére vonatkozó értékelését. Nagy László számára a művészet is küzdelem. Nem csupán a mű létrehozására irányuló erőfeszítés értelmében, hanem az emberi létértelem eszményeinek kiteljesítéséért folytatott művészi küzdés jóval átfogóbb felfogásában. Legteljesebben A küldetés című esszéjében vall erről. A költészet - írja - „mert rámutat az embertelenre, előkészíti helyét az emberinek. (...) A költészet természeténél fogva, tehát eredendően hordozza magában a küldetést, eszményi célja van (...) alázattal mondom, de kihívó meggyőződéssel állítom, hogy költészet nélkül nem jut el az ember az eszményi jövőbe, amiről nemcsak a költők álmodoznak.”58 Az emberelvűség mint eszmény és az érte való küzdelem igénye éppen olyan kohéziós elveivé válnak Nagy László poétikai mértékrendjének, akár a Bartók-életműben a Szabolcsi Bence, Lendvai Ernő, Kroó György, Angi István és mások által fő vonásként kiemelt s ugyanezt az eszmét hordozó zenei jegyek. A humanitás fogalma több helyen is ebben a küzdelemorientált felfogásban épül be művészetet, műalkotásokat elemző ítéleteibe. József Attilához hasonlóan tézisként szögezi le, hogy a „a költészet kollektív és humánus szerepű.”59 Az e humanitásért nagy művészi erővel történő viaskodást minősíti legnagyobbra vállalt elődei, kortársai alkotásaiban is. Dylan Thomasról például a nagy mítoszteremtő angol költő életművének koncentrált jellemzéseként írja, hogy „a kozmosszal birkózik, azt gyúrja verseibe, egyetlen szent cél érdekében: minden az embert szolgálja.”60 Ferenczy Béni művészetét szemléletes és kifejező metaforákkal a halál ellen „érc-sövényként óvó tenyérnek” láttatja, „rajta e betűk: Humanitás.”61 Általános érvénnyel ebben az írásában rögzíti tételként azt is: „ez a szó a művész teremtő ideája kezdettől máig.”62 A humanitás eszményének képviselete noha a jövőre koncentrálással, az „eszményi jövő”63 tételezésével (s az igazság, az erkölcs, a közösségi elkötelezettségek vállalásával)64 jár együtt, az adott jelen folytonos analízisét, megítélését, az adott realitás következetes feltárását is sarkalatos elvként követeli meg. A folklór- és archaikum-szervesítő irodalmi struktúrák egyetemes tipológiai vonatkozásaiból, a mű valóságmodelláló rétegének az adott létre irányuló folyamatos figyelméből is ez következik. A mitologizáló verskaraktere, eszménysugárzása és népköltészeti kötődései miatt többször bírált, sőt a valóságtól elru