Jánosi Zoltán: „Szólítlak, hattyú”. Válogatott írások Nagy László életművéről (Budapest, 2006)
II. "Csillagzó csontú ... medvefiú"
132 Jánosi Zoltán: „Szólítlak, hattyú” gában sem - környezetének, csupán cask részese, s többek között ebből az alávetettségéből is fakad, hogy költői kifejezésformáiban jobbára csak a hagyományos mítoszok analógiáival él. Még nem teremti, illetve konstruálja újra, csupán átéli és megjeleníti a mítoszt. Alapjaiban tehát az önkereső küldetésesség és a kópiaszerű mitologizmus jellemző törekvéseire. Az önkeresés és küldetésvágy mitizálásának a keresztényinél jóval szuverénebb keretű kibontakozására nyújtanak lehetőséget a költő felé sugárzó archaikus mítoszi sémák. Ezek az eszmék és képzetek az eseményektől sodortatott, az alapjaiban a keresztény szenvedésetikára hangolt költő számára a szuverén cselekvés és létértékelés normáit, főképp a létküzdelem szabad heroizmusát kínálják föl. Az öregedő Arany számára adhatott hasonló felszabadító instrukciókat - nem az ön-mitizálás, hanem a keresztényitől elütő, de az ekkori létérzékelésével mégis erősen szinkron vonásokat mutató világkép vonatkozásában - a magyar és a székely népballadák archaikuma. Vagy Sinka Istvánnak, Erdélyi Józsefnek, József Attilának a transzponált folklórhagyomány újszerű - költőnként más és más - látásmódjuk, poézisük egyes vonásainak megteremtéséhez. Nagy László korai lírájában megindul a lírai „én” archaikus-heroikus mitizálása, akkor is, ha ez még csupán elemi szintű, s elsősorban primer mítoszmaradványokhoz: rítusokhoz, hiedelmekhez, folklórszövegekhez kötött. S egyaránt távol van még a tágabb társadalomhoz, az „emberhez” , az egyetemeshez kapcsolódás igényeitől, mind pedig a mélyebb mítosztörvények felmutatásától. Az alsó mitológia samanizmus-emlékei, ráolvasásai és archaikus héroszorientációi adják a lírai én ősmítosz-hősi karakterének megformálódásához a legfőbb motivációkat. A samanisztikus-heroikus-demiurgikus önszemlélet vonásai távlatosan is általuk fejlődnek ki. Az ilyen motívumokat tartalmazó műveket az archaikus mítoszok alapvető belső járulékainak: a totemizmusnak (Anyám ül, mint egy óriás, Csodafiu-szarvas), animizmusnak {Holtak felkelőben, Nyárfák), mágiának {Könyörgés, Felhő, felhő), a szoláris kultusznak {Elmentek tejfogaim) az aurája járja át. Az archaikus ihletettségű önstilizáló heroizmus kibontakozásának folyamatából különösen azok a művek a nagy jelentőségűek, ahol a költő nem az archaikus erők kiszolgáltatottjának mutatja önmagát - és világát - (ilyen még a Január királya, a Poklok tinója, a Holtak felkelőben, a Köd-konda támadt vershősének és környezetének állapota), hanem az ellene lázadó, a kaotikus és fenyegető erőkön, a veszélyeken, a halálon, a bajokon úrrá lenni akaró sámáni-kultúrhősi küzdő magatartás mértékeivel.