Lőrincz György: A szív hangjai (Budapest, 2014)

Sok hangon megszólaló irodalmunk kivételes, és méltánytalanul mellőzött szép szavú, de a keserű tapasztalatok­ra is érzékeny székelyföldi krónikása Lőrincz György. A Sánta Ferenc-i, Sütő Andrási, Nyirő József-i örökség folytatójaként a szülőföld egyszerre lélekmeleg és egyszerre keserű meg­­örökítője - elbeszélései, regényei igaz és fájdalmasan szép lenyomatai az elmúlt évtizedek erdélyi történéseinek. Az író A szív hangjaiban is az életről mesél, hiteles emberi sorsokon keresztül - napjaink globális jelen­ségéről, a migrációról - fekete-piros, erdélyi színekben. Egy fiatal székely­földi nő kallódásának, budapesti eltű­nésének és kilátástalan fölkutatási erőfeszítésének a történetét. Az ese­mények mindössze néhány napba sűrűsödnek, a gyötrelmes, rapszo­­dikus emlékezésfolyamban azonban három generáció sorstörténetét is­merhetjük meg. Valóban a szív hangjai szólalnak meg a regényben, nemcsak a leányát kereső anya szívhangjai, de az író szív-aggodalmának a hangjai is: Miért, hogy az érzékeny idegrendsze­rűt zúzza szét ez a kor is ? Hol kellett, lehetett volna másként, jobban vi­gyázni magunkra, egymásra, hogy identitásunk meg ne roppanjon ? A ne­velésben, a génekben, a rendszerekben vagy a világban lenne a hiba? A ki­sebbségi létben, az országváltásban? Lőrincz György nem választ ad, hanem érvényes kérdéseket fogalmaz meg - mert muszáj élni, túlélni, meg­maradni akkor is, ha meginogni lát­szik alattunk a föld. (Pécsi Györgyi)

Next