Magyary Ágnes: Víziló a Szamosban (Budapest, 2018)
Magyary Ágnes regénye könynyed iróniával, olykor groteszk, helyenként szürreálisba hajló humorral kalauzolja végig olvasóját a maga legkevésbé sem tréfás közegén: egy huszadik századi kolozsvári magyar család négygenerációs történetén. A historikus külsőségek formáihoz a tartalmat azonban a regényalakok sorsa, egyéni és közösségi drámáik, összeomlásokat átvészelő' életigenlésük szolgáltatja, ahogyan törekszenek, egyensúlyoznak és - ha bele nem halnak - túlélnek tragikus háborúk, vigaszt nem nyújtó békék, zűrzavaros impérium- és rendszerváltások között, melyek menetét olykor még anynyira sem tudják követni, mint az abszurd módon megelevenedő' figurák: a más időkhöz, erkölcsökhöz és normákhoz szokott királyné-szobor, tábornokfestmény, a repülőre szálló romantikus költó'fejedelem, vagy a telek végén csörgő folyóból kifogott álombéli kövér víziló - hogy a családot a századelő óta szolgáló ház városrendezési célú lebontásával, az emlékeket, érzelmeket magukban hordozó limlomok kényszerű leselejtezésével és a kiköltözéssel 1984-re végül mégiscsak utolérje a történelmi végzet főszereplőinket.