Marosi Gyula: Az ifjúság tört szárnyú madara. Elbeszélések és novellák (Budapest, 2020)
A háborús eseményeket, Budapest ostromát, a kezdeti békeidők nyomorúságait és félelmeit még kisgyerekként, az ’56-os forradalom eseményeit, a vérbe fojtása okozta lelki nihilt, a különböző mértékű megtorlásokat már gimnazistaként átélt szerző számára ezek az ifjúkori események életre szólóan meghatározták a mindenkori külső világgal való kapcsolatainak minőségét. Míg a természet alkotásait csodálattal és elragadtatással fogadja, képes az alázatra is, hogy részévé válhasson, az emberi világban óvatos távolságtartást tart kívánatosnak. Ebben a kötetben felidézi az anyai és apai ágon lévő őseinek egyre halványulóbb, de még fellelhető élettörténeteit. Egyik nagyapját sem ismerhette, elpusztította őket az első világháború, anyai nagyanyját is csak rövid ideig, 6 a második háború áldozata. Megjelennek a hadifogságot szenvedett, majd szerencsésen hazatért nagybátyáinak történetei, apjának egy hadifogságba hurcolandó, fegyveres katonák kísérte csoportból való vakmerő szökése, egy felderítő repülőről talán csak szórakozásból leadott géppuskasorozattal megölt rokon fiú alakja. Efféle és hasonló, sokszor a leírtaknál is tragikusabb történések minden családban megestek: ilyen volt a magyarság számára szinte az egész huszadik század. Mindnyájan szerencsés túlélők leszármazottjai vagyunk. A jelenkori, többpárti demokráciának nevezett világban, a felhabzó gyűlöletekkel és nyilvánvaló ostobaságok állandó mantrázásával felpörgetett időnkben gyorsan felejtünk - talán kénytelenek is vagyunk: már tíz évvel korábbi dolgokra is csak homályosan emlékezünk, pedig a felejtés nem gyógyír, hanem kifosztatás. Ezért gondolja úgy a szerző, hogy „legyenek ezek a történetek írásba foglalva, legyenek fellelhetők, akár úgy is, mint az ősember keze nyoma a barlangok falán.”