Marosi Gyula: Generalisszimusz az Akácfa utcában. Elbeszélések és novellák (Budapest, 2016)
Önéletrajzi ihletésű elbeszéléseket tartunk a kezünkben, melyek a múlt század közepére vezetnek vissza, az író gyermekkorába, kronológiájuk pedig napjainkig vezet, főhősünk öregségbe hajló mostani életéig. Sorai közt megelevenednek a huszadik és itt-ott a jelen század történelmi eseményei, az azokhoz kapcsolódó vagy mellékágaikként burjánzó személyes történetek: ahogy Eurázsia térképe legördül földrajzórán, és az egészet beborítja a hatalmas, vörös Szovjetunió, melyet testvérként kell szeretni és tisztelni. Vagy amint a hosszú szénszünet alatt a kamasz elbeszélő a kényszerű otthoniét napjaiban babszemekkel játssza újra az egri vár ostromát, Gárdonyi történelmi regényétől ihletetten; vagy hogy a seregben a vegyvédelmi foglalkozásokon az előírt öltözékbe szorulva még a fullasztó pára borította gázálarc üvegén át is szépnek látták a világot, reménykedtek a méltóbb, igazságosabb jövőben ezek a hajdani fiatalok. A kommunista megszállás, az ’56-os forradalom véres leverése, majd a kádári konszolidáció és a kínvallatások, a kivégzőperek sohasem lehetnek a magyar történelem megsiratható, eltemethető, majd a feledésnek átadható epizódjai. Marosi Gyula keresetlen mesélőkedvvel megnyitja mozgószínházát, és korabeli filmként vetíti elénk az ifjabb, de már lassan a középkorú olvasók által is jobbára csak hiányosan ismert közelmúltat - melyből le is vonja érdekes és fejtörésre késztető tanulságait. • •