Marosi Gyula: Generalisszimusz az Akácfa utcában. Elbeszélések és novellák (Budapest, 2016)

Önéletrajzi ihletésű elbeszé­léseket tartunk a kezünk­ben, melyek a múlt század közepére vezetnek vissza, az író gyermekkorába, kronológiájuk pedig napjainkig vezet, főhősünk öregségbe hajló mostani életéig. Sorai közt megelevenednek a huszadik és itt-ott a jelen szá­zad történelmi eseményei, az azokhoz kapcsolódó vagy mel­lékágaikként burjánzó szemé­lyes történetek: ahogy Eurázsia térképe legördül földrajzórán, és az egészet beborítja a hatalmas, vörös Szovjetunió, melyet test­vérként kell szeretni és tisztelni. Vagy amint a hosszú szénszünet alatt a kamasz elbeszélő a kény­szerű otthoniét napjaiban bab­szemekkel játssza újra az egri vár ostromát, Gárdonyi történelmi regényétől ihletetten; vagy hogy a seregben a vegyvédelmi fog­lalkozásokon az előírt öltözékbe szorulva még a fullasztó pára borította gázálarc üvegén át is szépnek látták a világot, remény­kedtek a méltóbb, igazságosabb jövőben ezek a hajdani fiatalok. A kommunista megszállás, az ’56-os forradalom véres leverése, majd a kádári konszolidáció és a kínvallatások, a kivégzőperek sohasem lehetnek a magyar tör­ténelem megsiratható, eltemet­hető, majd a feledésnek átadható epizódjai. Marosi Gyula kere­setlen mesélőkedvvel megnyit­ja mozgószínházát, és korabeli filmként vetíti elénk az ifjabb, de már lassan a középkorú olvasók által is jobbára csak hiányosan ismert közelmúltat - melyből le is vonja érdekes és fejtörésre késztető tanulságait. • •

Next