Nagy Gábor (szerk.): Az év versei 2012. Antológia (Budapest, 2012)
Szerzők életrajzai
Az év versei 2012 Tornai József (1927, Dunaharaszti) költő, író, műfordító. Volt a Kortárs munkatársa, 1992-től 1996-ig a Magyar írószövetség elnöke. A József Attila- (1975), a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1997), Arany János- (1998), Babérkoszorú(2001) és a MAOE-nagydíj (2007) kitüntetettje. Legutóbbi kötetei: A Második Eljövetel (válogatás a világ költészetéből, 2010), Európa már kevés (Jánosi Zoltán inteijúkötete, 2011), Csillaganyám, csillagapám (összes versek, 4. kötet, 2011). Az idén kitüntették a Balassi Bálint-emlékkarddal. Tóth Erzsébet (1951, Tatabánya) költő, író. 1981-85 között a Magyar Diafilmgyártó Vállalat szerkesztője, 1994-től 96-ig az Élet és Irodalom versrovatvezetője. 2010-ben a Nagyítás című hetilap szerkesztője. József Attila-, Kölcsey-, Ratkó József-díjas. Legutóbbi kötetei: Szívhangok (2008), Aliz már nem lakikitt (2011). Tóth László (1949, Budapest) költő, író, művelődéstörténész, műfordító, 1954-től Szlovákiában, majd 1986-tól újból Magyarországon élt. 2005-ben ismét visszaköltözött Pozsonyba, onnan Dunaszerdahelyre. Több mint harminc könyvet írt, ugyanennyit szerkesztett. József Attila-díjas (1994). Összegyűjtött versei 2003-ban jelentek meg Átváltozás, avagy Az „itt” és az „ott” címmel, legutóbbi verseskötete: Kötélen, avagy Amint az ég... (2008). Tőzsér Árpád (1935, Gömörpéterfalva) költő, író, kritikus. Szerkesztője volt a Hétnek, az Irodalmi Szemlének, ez utóbbinak főszerkesztője is 1992 és 1996 között. 1992-től a pozsonyi Comenius Tudományegyetem adjunktusa. A Madách-Posonium Kiadó főszerkesztője. József Attila- (1993) és Kossuth-díjas (2004). Legutóbbi kötetei: Szent Antal disznaja (naplóregény, 2008), Csatavirág (versek, 2009), A vers ablakán kihajolva (válogatott versek, 2010). 312