Papp Dénes: Csóva. Elbeszélések (Budapest, 2017)
Papp Dénes komoly törekvéseket feszít egymásnak. Jelentős történetet találni és jelentősen elbeszélni. E két törekvés szövetségre lépésének dokumentumát olvashatjuk. Amikor a történet már rendelkezésre áll, a megszólalás alkalmas módjára irányuló műhelymunka elszaggatja a cselekményszövés ritmusát, mintha mesélés közben néha megállnánk keresni a megfelelő szavakat. A kötet végére azonban megtapasztaljuk, milyen, ha ez a nyelvi megalkotottságért folyó küzdelem elkezdi szervezni önnön cselekményét; és voltaképpen ez itt a tét, Papp gúnyolódik az iróniával, érezhetően túl akar lenni a nyelvjátékon, nem leszámolni akar vele, inkább keresztülnyúlni rajta, egy újvilágba markolni a túlfelén, megbizonyosodni, hogy mégsem mi tükröződünk a nyelvben, hanem a nyelv mibennünk. Egy ígéretes prózaírói kibontakozás úttörő munkájának látszik ez a könyv, amelyben a saját jogú nyelvhasználatért vívott küzdelem epizódjaiból képződik az a cselekmény, amit Papp valójában el akar beszélni: egy leendő történetet arról, miért kénytelen kiforgatni önnön szavait minduntalan.