Reisinger Attila: A háború foglyai. Két kisregény (Budapest, 2018)

Két igaz történet az első világ­háborúról. A főszereplők, Faltusz Já­nos és Nyírő István hegyeshalmi lakosok orosz fogságba kerültek. Mindketten megjárták a fogolytá­borok poklát, de a bolsevik forra­dalmat követő polgárháború miatt sorsuk eltérően alakult. Faltusz János a Távol- Keletre került, ahol négy fogolytársával együtt beso­rozták a már szétvert fehér hadse­reg egyik alakulatába. Úgy sikerült megmenekülniük, hogy egy kínai százados segítségével átkeltek a be­fagyott Bajkál-tavon, majd Vlagyi­vosztokon keresztül egy francia hajón tértek haza 1921-ben. Nyírő István és fogolytársa, Herlicska János viszont Frun­ze vörös seregének katonája lett. Az egység átkelt a Volgán, de az ott élő kalmükök a vörös különítményt megsemmisítették. Mivel a csata idején ők ketten nem tartózkodtak a táborban, csodával határos mó­don életben maradtak, és a lemenő napot követve gyalogoltak egészen a Fekete-tengerig, majd eljutottak Odesszába, ahol akkor még magyar csapatok állomásoztak. A két kisregény az igaz és ember­közeli történetek feldolgozásával a száz éve véget ért Nagy Háború hőseinek állít emléket.

Next