Szabó Palócz Attila: Utazások apósommal. A Felvidéken. A déli végeken (térregény) (Budapest, 2023)
2. könyv. A déli végeken - 3. fejezet. Koszovó
Több ezer névtelen magyar áldozat maradt a csata után a várnai öbölben... Talán, ha Kasztrióta még idejében megérkezhet, másképp alakul a helyzet... Hunyadi János is alig menekült meg, sőt átmenetileg a havasalföldi vajda fogságába is esett. Jött aztán kis közjáték még az átmenetileg király nélkül maradt királyság történetében, amikor Hunyadiból kormányzó lett, Brankovics pedig a várnai csata után végképp szembefordult a nagy törökverő oszmánellenes terveivel. Hunyadi már 1447-ben döntő hadjáratra készült a török ellen, és tervei megvalósításához szüksége lett volna Brankovics György együttműködésére. Végül húszezres seregével, és az időközben általa hatalomra segített új havasalföldi vajda nyolcezer lovasával kiegészülve Hunyadi a következő esztendőben indult meg Szaloniki bevételére Szerbián keresztül. És útközben az általa vezetett hadnak még ki kellett volna egészülnie Kasztrióta György albán harcosaival is. Így már eléggé kecsegtetően alakultak a számítások... Brankovics azonban útközben útját állta Hunyadinak, majd a szerb despota a szultánt is értesítette az ellenség felvonulásáról, így hát a meglepetés ereje elmaradt... Még mielőtt a magyar sereg egyesülhetett volna az albán felkelőkkel, az oszmán armada a hátába került, és habár Hunyadi még nem akart csatába szállni, a szultán ütközetre kényszerítette. Akárcsak négy évvel korábban Várnánál, ezúttal Rigómezőn is számolatlanul maradtak ott az elesett magyar katonák, a törökök szörnyű mészárlást végeztek, lekaszabolták Hunyadi seregeit. A menekülő hadvezért pedig ezúttal Brankovics fogta el, és csak súlyos alkudozások után engedte szabadon... Nagy volt a megdöbbenés itthon a megsemmisítő vereség hírére. Az országos tanács el is várta ezek után Hunyaditól, hogy az oszmánsággal szemben immár defenzív politikát folytasson, és ugyancsak az országos tanács nyomására kellett kiegyeznie, megbékélnie Brankoviccsal is. Paktumuk megpecsételéseként jegyezték el később Hunyadi Mátyást a szerb despota unokájával, Cillei Erzsébettel. Negyedik alkalommal pedig immár a 20. században, az első világháborúban vonultak egymás ellen a különböző hadak Rigómezőn: ekkor a Monarchiának az August von Mackensen vezértábornagy és Kövess Hermann tábornok vezetésével felvonuló hadserege mért megsemmisítő vereséget a szerb egységekre... De ahogy koszovói albán, úgy délvidéki magyar embernek sem kell nagyon felemlegetni manapság Rigómezőt... Ahogy, mondjuk, Szent Szávát sem igazán szívleljük. Egy egészen más ok miatt. Félreértés ne essék, históriai nagyságát és egyházszervező jelentőségét természetesen én is tisztelem, de hát, ugyancsak sajnálatos módon közbeszólt a történelemnek egy egészen másik korszaka... A szocialista Jugoszláviában ugyanis az egyházat - mint az összes többi, az akkoriban a keleti tömbhöz tartozó környező országban - marginalizált helyzetbe kényszerítették, kiszorították a közéletből (és szerették volna a köztudatból is...), elnyomták, így hát a különböző felekezetek szentjeinek tisztelete is viszonylag háttérbe szorult, csak egy-egy szűk kör vitte tovább hagyományaikat. A múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben felnövekvő nemzedékek - de teszem hozzá: a korábbi generációk, így megboldogult apósom és kortársai sem -, gyakorlatilag semmit sem tudtunk, semmi sem jutott el hozzánk az ortodox, pravoszláv hagyományokból. Amikor pedig aztán a nyolcvanas évek 371