Szakolczay Lajos: Korunk farsangja. Tanulmányok, esszék kritikák (Budapest, 2016)
A világ gyémánttengelye. József Attila 111
ESZ ES ERZELEM Összes verseit olvasván - a szöveggondozás ezúttal is Stoll Bélát dicséri - nem tudunk szabadulni a gondolattól: nem csupán költő volt, hanem a század lelkiismerete is. Mindemellett, hiszen nemcsak társadalmi kínok gyötörték, kísérleti tereppé téve saját benső világát, olyan mértékben merült le, amely nagyon összeroppantotta a bűntudat ezer formájával megterhelt lelkét. Lírája kristálytisztán mutatja azt a küzdelmet, amelyet a költő démonaival folytatott. Szenvedésleltára egyszerre fájdalmas és fölemelő; a zseni teremtőképességével életrajzi tények váltak az egyénen messze túlmutató műremekekké. Egyik, az 1930-as évek elejéről való töredékében sajnálkozva közli: „Tizenöt éve írok költeményt / és most, amikor költő lennék végre, / csak állok itt a vasgyár szegletén / s nincsen szavam a holdvilágos égre.” Szava nincs is, csak szóerdejel Már-már érzéki, forrás tiszta képei arról árulkodnak, hogy József Attila a nyelv szerelmese is volt. A versek különféle változatai a szóval megteremthető világ mint műhelymunka fontosságát reprezentálják: az ész és az érzelem nyelvi köntösben megjelenő, lehető legpontosabb szövetségét. A mostani kötet gondozója nemcsak néhány vers korábbi helyét változtatta meg - az utolsó év néhány költeménye Illyés Gyuláné emlékezése alapján került az új időrendi sorba, mint ahogy a Magad emésztő... helyét is (a vers közvetlenül az Oda mögé soroltatott be) egy kortársvélekedés, a Berda Józsefé, jelölte ki -, hanem „új” líradarabokkal is szolgált. Ha a három, itt először kötetben közölt vers nem is tartozik az életmű csúcsához, fontos, s így a teljességre törekvő adalék. Az 1922 első felében írott Nem! Nem! Soha! a Juhász Gyulához és a Várlak társaságában sem lett jobb. Tipikus Trianon-vers harci kürtök megfújásával - „Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége / Nem lehet, nem soha Oláhország éke!” stb. -, de minden különösebb költői erő nélkül. Ugyancsak elég gyönge az 1924-re datált, a költőnek az A legutolsó harcos című kéziratos verseskönyv-hasonmásból ismert Jött, megfogott és áthajított cimű költeménye is. Azonban egy érdekessége van: a kalligrafikus ajándékot kapott Kesztner Zoltán, aki József Attilának egyik makói pártfogója 17