Szakolczay Lajos: Korunk farsangja. Tanulmányok, esszék kritikák (Budapest, 2016)

A világ gyémánttengelye. József Attila 111

REND ÉS VÉGTELEN Hogy a szikrázó csillagok, átütvén a tél üvegét, ne égessenek, hanem világítsanak. A lírába pólyáit szó, ha átvérzik is némelykor a kötés, arkánum (cso­daszer) az ember és a világ kiüresedésére. Gyógyszer, amelynek - ezer betegséget legyőzvén - föltámasztó ereje is van. Kelj fel, és járj, mondja bibliai hevülettel, hiszen ebben a testet és lelket egyként megedző szorgosságban - „dolgozni csak pontosan, szépen” - a szellem ugyan­csak építkezik. Nem mások ellenében, hanem önmaga üdvéért. Hogy ezzel a gerincegyenesítő próbával - a vers magatartás, erkölcs - a közösség is gyarapodhassék. Korunkban, lásd a porondot elözönlőket, sok a nemtelen beszéd, mi több, fertőz a meg nem gondolt gondolat. A száj zsibvására csupán sza­vakat árul, amelyeknek - hiába a kofa elé kötött, látszólag tiszta kötény -nincsen hitelük. A költészet napja azért is ünnep, a tisztálkodáskor klasszikusaink fogják a kezünket, mert fürdőzhetünk a magyar nyelvben. Örömünket csak fokozza, hogy épp hetvenöt éve született a világirodalom egyik legszebb szerelmes verse, az Oda. Bonyolultságában is kristálytiszta szerkezetén - vele Lillafüred, a bölcső metropolisszá emelkedett - a Mellékdal-egyszerűségü selyem a korona. „Visz a vonat, megyek utánad, / talán ma még meg is talállak, / talán kihűl e lángoló arc, / talán csendesen meg is szólalsz: // Csobog a langyos víz, fürödj meg! / íme a kendő, törülközz meg! / Sül a hús, enyhítse étvágyad! / Ahol én fekszem, az az ágyad.” Költeményével József Attila kihasított egy részt a világmindenség­ből, ám kozmoszának nincsen határa. Mint ahogy költészetének sincs: „Ahol a szabadság a rend, / mindig érzem a végtelent.” (2008) 43

Next