Szakolczay Lajos: Korunk farsangja. Tanulmányok, esszék kritikák (Budapest, 2016)
A világ gyémánttengelye. József Attila 111
ÉS ÁMULOK, HOGY ELMÚLOK József Attila-iratok Egy nagy költő életében a legkisebb dokumentumnak, legapróbb fecninek is fontos szerepe, mi több, valaminő poétikuma van. Hiszen „jegyzőkönyvi”, értesítési, anyakönyvi és bírósági sivárságában is őrzi - mert élethelyzeteket idéz föl - a pálya napsütéses szakaszát és kisebb-nagyobb buktatóit. (József Attila esetében épp elég ilyen volt.) A kézzel és géppel írott vagy éppenséggel - a külső formát tekintve - nyomtatott lapok: folyamodványok, szerződések, bírósági végzések, levelek, vallomások mind-mind tükrözői egy számunkra értékes sorsnak. Hiszen a hivatal, az adatközlő és a kihágásokat könyörtelenül megtorló rendszer, még a halotti anyakönyvi kivonat kiállításával is, végezte a maga dolgát: számon tartott, megfigyelt, értesített, elítélt, mikor mi jutott ki a karmaiba került páciensnek. Csakhogy József Attila nem páciens volt, hanem maga a csoda: költő. Regisztrálhatták - regisztrálták is - életének eseményeit a születéstől a halálig: gyémánt eszét dicsérhette az elemi népiskolai bizonyítvány (1915) és személyleírást adhatott róla az ítélőtábla valaminő röpiratperben (1934), a hivatalosság nem mutathatta föl lelke leglényegét. Mert az másutt (másban) leledzett - költeményeiben. Akár azok egyetlen sorában is. Hetyke volt és öntudatos ez a világ hántásainak kitett, fölöttébb sérülékeny költő, ám hogy írógépét a zálogházból kiválthassa, nem átallott a „Nagyméltóságú Miniszter Úrhoz”, gyors segítség reményében, 150 pengő kiutalásáért folyamodni. (1933). A dokumentumokban - a fájdalommal teli élettérképekben - kutakodva tehát nemcsak a rögzítő, fenyegető, az írón mindig valamit számon kérő hivatal zordságát, packázásait fedezhetjük föl, hanem az anyagiakban sokszor nincstelen, a nélkülözések miatt jobbára vergődő lélek jobb sorsért, méltóbb éle40