Szakolczay Lajos: Korunk farsangja. Tanulmányok, esszék kritikák (Budapest, 2016)
A világ gyémánttengelye. József Attila 111
A HETYKE JÓZSEF ATTILA és kora”, a Mama, a Gyermekké tettél stb. című versek József Attilája. Az érzékeny, a síró-nevető, az asszonyi labirintusokban elvesző, de a szerelmet azért éltető lélek. Varga Kata hangjában, gesztusrendszerében, mimikájában - az értelmezési tartományt hangulattá is tevő hol melankolikus, hol vibráló alakításában - ez a fiatalember (aki mellesleg a világ egyik legnagyobb költője) felnőtt a „feladathoz”. Ami nem kevesebb: minden körülmény ellenére, jóllehet nárcisztikus beütéssel, csak én lenni. Én - minden áron. Ebben a fájdalmas, mert sok csalódással járó gesztusban, mégis benne van a küzdés maga. Összes heroizmusával és a megrokkant test (valamint a megbillenő? elme) a világ elfogadásában leledző stációival. A színésznő körkörös mozgással láttatni engedi ennek a véget nem érő - mert mindig önmagát utolérő, önmagába harapó - harcnak a kilátástalanságát. S boldog keservét is. A találékony rendezésnek köszönhető a színpadi József Attila megkettőződése - ha nem Varga Kata beszél, akkor az ő hangján nyilatkozik meg (felesel, kérdez, fölerősít) a hathatós szereplővé avanzsáló hangszóró -, s kiváltképp azok a dramaturgiailag frappánsan megoldott pillanatok, amelyek a fénydoboz játékban és a helyváltoztatásokban testesülnek meg (a sodronyos ágy, az „életfa” mint díszítő- és funkcionális elem ugyancsak játszik.) A fénydobozok, amelyeknek nyitható-csukható teteje megannyi játéklehetőséget kínál, az 1996-os párizsi előadásból (Párizsi Költészet Háza, Moliére Színház) kerültek ide. A kitűnő díszlettervező, Cristine Enregle (ott belülről plasztikailag is élő, itt üres, csak fénnyel telített) munkái a Merlin színpadán is hatnak. Versbeszéd, ének, zene, szcenika - Igaz Ibolya (hegedű), Kaczander Orsolya (fuvola), Jekkel Zília (mélyhegedű) - mind-mind a helyén van. A Szív-nyíl attól friss, hogy évek, évtizedek(?) alatt érlelődött meg az előadás. (2005) 75