Toroczkay András: Napfényvesztés. Versek (Budapest, 2010)
A fiatal költő első kötetének központi motívuma az 1999-es napfogyatkozás, amelynek tükrében félárvaságáról, családja illetve gyermekkora széthullásáról vall emlékező-elégikus költeményekben. Számtalan filmes utalás is fölbukkan a versekben, a kötet kompozícióját és a szövegépítkezést áthatja a film, a fényképezés, a videózás szenvedélye, a dokumentálás láza. Talán a valóság művé, vagyis hamissá válásának, díszletté alakításának folyamata a fontos benne, hogy reflektáljon a halottak művé, vagyis emlékké, díszletté válásának folyamatára, amely meghatározó léttapasztalata. Ugyanakkor a film-video-fényképezés tematika azért is kaphat ekkora szerepet nála, mert ezek megváltoztatták az emberiség időhöz illetve emlékezéshez fűződő viszonyát, így természetesen az ő valósághoz és letűnt valóságokhoz való viszonya is szennyeződött, deformálódott, vagy csak szimplán módosult általuk. A mágikus realizmus és a népmesék technikáit alkalmazva igyekszik egyedi hangulatú, bűbájjal, fantasztikummal és a hétköznapi tapasztalatok tárgyi valóságával egyaránt bíró lírát művelni. Nem megfeledkezve a borgesi értelemben vett hedonista olvasóról.