Toroczkay András: Napfényvesztés. Versek (Budapest, 2010)

A fiatal költő első kötetének központi motívuma az 1999-es napfogyatko­zás, amelynek tükrében félárvaságá­ról, családja illetve gyermekkora széthullásáról vall emlékező-elégikus költeményekben. Számtalan filmes utalás is fölbukkan a versekben, a kö­tet kompozícióját és a szövegépítkezést áthatja a film, a fényképezés, a videó­zás szenvedélye, a dokumentálás láza. Talán a valóság művé, vagyis hamissá válásának, díszletté alakításának fo­lyamata a fontos benne, hogy reflek­táljon a halottak művé, vagyis emlék­ké, díszletté válásának folyamatára, amely meghatározó léttapasztalata. Ugyanakkor a film-video-fényképezés tematika azért is kaphat ekkora szere­pet nála, mert ezek megváltoztatták az emberiség időhöz illetve emlékezéshez fűződő viszonyát, így természetesen az ő valósághoz és letűnt valóságokhoz való viszonya is szennyeződött, defor­málódott, vagy csak szimplán módosult általuk. A mágikus realizmus és a nép­mesék technikáit alkalmazva igyekszik egyedi hangulatú, bűbájjal, fantaszti­kummal és a hétköznapi tapasztalatok tárgyi valóságával egyaránt bíró lírát művelni. Nem megfeledkezve a borgesi értelemben vett hedonista olvasóról.

Next

/
Oldalképek
Tartalom