Vári Fábián László: Koponyámban gyertya. 100 vers (1969-2019) - Rádiusz Könyvek 8. (Budapest, 2020)
Utószó
Utószó BALLADÁK ÖLELÉSE Az a két műfaj, amit Vári Fábián László a lokális és a teljesebb nemzeti népköltészetből szerves és elemi örökségeként a legerőteljesebben felkarol, és sajátosan a maga szuverén alkotói látásmódjába szűr át - fontossági sorrendben - a népballada és a népdal. Amíg a népdal a maga szürreális-szimbolikus-lényegláttató, a természeti elemeket gazdagon kombináló képvilágával, ritmikájával, rímszerkezeteivel hat rá, addig a ballada műfaja a kárpátaljai lét legmélyebb tanulságait áramoltatja föl a maga koncepcionális és nyelvi-szerkezeti szövegrendjéből költői világába. Ez az alkalmazás egyszerre idézi fel Nagy László folklór- s benne ballada-integrációjának kreatív módon elvonatkoztató, aktualizáló erejét, és támasztja alá Csoóri Sándornak a magyar népballadáról, népdalról és azoknak irodalomtörténeti értékeiről - például az Egykor elinduló tizenkét kőmíves, Szántottam gyöpöt, Csipkekoronák, Tenger és diólevél című tanulmányaiban - vallott gondolatait. Nagy László - számos más műve mellett - a Csodafiu-szarvas, Ballada, Ki viszi át a Szerelmet, Testvérek fehérben (korábbi alcíme így hangzott: Tisztelgés magyar balladáknak), Bagolyasszonyka, Medvezsoltár, Szólítlak, hattyú, Rege a tűzről és jácintról című műveiben teremtett többek között olyan poétái absztrakciókat, amelyeknek gondolati igényességére - mint az integráló színvonal mértékére - a népballada hordozórakétáit magukba építő Vári Fábián-versek jelentős része is alapozhatott. E bázis-kisugárzásnak, a népballada műfaját elemezve, Csoóri Sándor ekként jelöli meg a kortárs időben is egyetemes alapzatokra támaszkodó, kifejezésrendjében a jelenkor művészetéhez is igazítható, immanens forrását: „Népballadáinkat vajon miféle érzékenység robbantotta ki, ha nem a drámai? Nincs Élektránk, Antigonénk, Hamletünk, ez igaz. Nincs Oidipusz királyunk, Othellónk, de van Kőmíves Kelemenünk, vannak szerelemtől megszállott asszonyaink, Júliákat és Oféliákat is messze hagyok, tűzben elégetettek. Akaraterő és végzet szerint semmivel sem kisebbek amazoknál. A szenvedélynek és halálnak, a korláttalan emberi vágynak s a korlátozónak ugyanazok a szakadékai a lábuk előtt. Ugyan-220