Vári Fábián László: Koponyámban gyertya. 100 vers (1969-2019) - Rádiusz Könyvek 8. (Budapest, 2020)
Utószó
Utószó Annak okáért elvadulva élek köztük a hegyek hátán. A téboly rángat dombról dombra, s lent a völgyben dühöng a Sátán. Ugyanilyen megoldások versek sorában, így a Holdút magasán, Kisaszszony napra, Szent a föld, Orromból a szél, Eljön értem, Három árva, Útban Törökország felé című alkotásokban is tiszta akkordokkal nyilatkoznak meg. Közülük a Kisasszony-napra ekként formálja meg a világ fölötti hatalom egyszerre teremtő és haragvó erejének a miniatűr epikai szerkezetbe foglalt, de mégis nagy magasságokba sugárzó látomását: Megteheti, mert mindenható. Nincs arca, teste, csak az árnya. Teremtő karjai ívével a pólusokat összezárja. Majd a világfa felé fordul. Vezérágait megragadja, s amint pereg alá a csillag, hatalmasodik haragja. * A kötet tájverseinek - a Vajda Jánostól, Adytól kialakított, majd József Attilától tovább fejlesztett, a tájat egyszerre reálisan mutató, de azt látomásos és elvont jelentésekkel is felruházó - köre e mücsoport számos egyéni változatát teremti meg. Tájköltészet, életkép és a nemzeti közérzet kifejezése - egymással tökéletesen egybeölelkezve - fogalmazódik meg a Fekete eső szakaszaiban. A Szüreti ének című alkotásban tájversből és életképből kiinduló „nemzeti bordal” születik. A Kannibál évszakok sors-és történelemelemző tájverse az állandóan a paradoxon 239