Vári Fábián László: Vásártér (Budapest, 2018)

Vári Fábián László önéletrajzi regénye az ötvenes-hatvanas évek kárpátaljai magyar közösségébe, az ugocsai Ti­­szaújlakra vezeti vissza olvasóját, ahol mind otthonosabban kezdi érezni magát a berendezkedő szovjet állam. A Vásár­tér, az egykori híres országos vásárok helyszíne egyre inkább leépülő környe­zetével már csak az utcabeli gyerekek és az oda kicsapott barmok birtoka. A második világháború és a sztálini meg­torlások veszteségeiből még fel sem ocsúdó, megfélemlített, hangját hallatni sem merő magyar lakosság tehetetlenül szemléli a hagyományos értékek felszá­molására és az etnikai beolvasztásra irányuló hatalmi törekvéseket, ám pasz­­szív ellenállásukat az egészséges közös­ségi ösztön - a nyelvhez, a valláshoz és a nemzethez való ragaszkodás - szinte kifogástalanul működteti. Ez a közeg tárul fel egy élénk észjárású, elevenen szemlélődő, érzékeny kisfiú szemszögéből, aki előtt a megismerni vágyott világ a felnőttek megnyilatko­zásai, elszólásai és emlékezései által telítődik meg tartalommal, s ezáltal formálódnak fokozatosan jellemmé az események résztvevői. Tőlük tanulja meg alkalmazni a bizalom, a tartózko­dás és hallgatás íratlan szabályait, ők szembesítik a mindennapi küzdelmek valós súlyával, környezete és családja emberi esendőségeivel, melyek - mi­közben az idill elmúlását hordozzák magukkal - a főszereplő eredendő gyermeki nyitottságát mentális elzár­kózássá változtatják. A korrajz a közelmúltba visszavezető egyes fejezetrészekkel válik teljes egy­séggé, amely során a fél évszázaddal korábban megismert szereplők életének későbbi alakulása, beteljesedő emberi sorsa törvényszerűen alakul megrázóan egyetemes érvényűvé.

Next