Zsille Gábor (szerk.): Az év versei 2016. Antológia (Budapest, 2016)
A szerzők életrajzai
Az év versei 2016 pestre települt, majd Franciaországban élt. Több hangjáték szerzője. Legutóbbi kötete: Örvényben (emlékiratok, 2011). Falusi Márton (1983, Budapest) József Attila-, Gérecz Attila- és Junior Prima-díjas költő, szerkesztő. 2007-ben végzett az ELTE jogi karán. A Hitel szerkesztője, 2009-től 2013-ig a Könyves Szövetség elnöke. Az MMA MMKI tudományos munkatársa. Legutóbbi kötete: Albérleti fordulónap (versek, 2013). Fecske Csaba (1948, Szögliget) József Attila-díjas költő, meseíró, publicista. Éveken keresztül az Észak-Magyarország jegyzetírója, az Új Észak és az Új Holnap szerkesztője, az Új Holnap Stúdió vezetője. Legutóbbi kötete: Kelekótya király (verses mesék, 2015). Fekete Vince (1965, Kézdivásárhely) József Attila-, Sziveri János- és Pro Literatura-díjas, Erdély Kortárs Magyar Kultúrájáért-díjas költő, műfordító. A Babe§-Bolyai Tudományegyetemen, majd a JATE bölcsészkarán végzett. A Helikon, az Előretolt Helyőrség, 1999-től a Székelyföld szerkesztője. Legutóbbi kötete: Udvartér (tárcanovellák, 2014). (Fényképét Vass Tibor készítette.) iFerenczi Lászlói (1937, Budapest - 2015. június 22.) költő, író, irodalomtörténész. Az ELTE magyar-történelem szakán végzett. 45 esztendőn át dolgozott az MTA Irodalomtudományi Intézetében, több egyetemen tanított. A PoLíSz folyóirat munkatársa volt. Legutóbbi kötete: Találkozások és tapasztalatok (tanulmányok, 2015). Filip Tamás (1960, Budapest) költő. Közjegyzőként dolgozik. A Kortárs, majd a Magyar Napló versrovatát szerkesztette. A Dokk világhálós költészeti folyóirat főszerkesztője. Legutóbbi kötete: Album (válogatott és új versek, 2015). 310