Marosi Ernő: „Fénylik a mű nemesen”. Válogatott írások a középkori művészet történetéről 1. kötet (Budapest, 2020)
3. Az ország és népe
3.1. MAGYAR MŰVÉSZET MAGYARORSZÁGON (2005)* Most vagy ma? Mi a magyar ma? - ez a címválasztás szerencsére elég sokféle értelmezést enged meg ahhoz, hogy válaszunk lehetőleg sokoldalú megfontolására kényszerítsen. Mielőtt nép, nemzet, etnikum és kultúra fogalmairól kezdenénk értekezni, már azt is el kell döntenünk, vajon a népnevet melléknévi vagy főnévi értelemben fogjuk-e fel. Ha azt kérdezzük - Mi a magyar ma? -, reális problémát fogalmazunk meg, és egy hagyományos minőség (akár tárgyi, akár szellemi kvalitás) megléte felől érdeklődünk. A „ma” időhatározó különösen hangsúlyossá teszi, hogy rendszerint meglévő, általában megszokott tulajdonságokra vonatkozik a kérdésünk. Nem vagyunk biztosak abban, hogy amit keresnénk, megvan-e, s ha megvan, ugyanúgy-e, mint rendesen. Mert esetleg megváltozhatott, meg is szűnhetett, és azért kérdezünk, mert tudni szeretnénk, ha nem lenne, van-e valami helyette. A kérdést fel lehetne tenni a piacon, a csemegeüzletben is, különösen, ha eltökéltük, hogy hazai termékek fogyasztásával teszünk eleget egyszerre étkezési megszokásainknak és hazafias érzelmeinknek: nem csak frivolitás ebben az összefüggésben a kétértelmű ízlés (gusztus) szót idézni. A rövid kérdő mondatnak százféle hanglejtését lehet elképzelni, és ezek az őszintén nyitott kérdéstől a keserű lemondás kézlegyintéssel párosuló szkeptikus költői kérdéséig terjednek. A „ma” egyébként is a hic et nunc konkrétságát sugallja, a jelenét, szembeállítva a múlttal. A jelenkori viszonyokat, a mai valóságot, a rendszerváltás utáni korszakot, vagy éppen a globalizáció körülményeit, az Európai Unióhoz való csatlakozás utáni időket? Netán az egzaktsága ellenére is egyelőre még mindig patetikusnak hangzó dátumot: „a harmadik évezred kezdetét”? Talán éppen generációs távolságtartást „ezektől” a mai fiataloktól, a - így vált triviálissá a szókapcsolat „mai modernektől”? Inkább kerülni szeretnénk az aktualitás ilyenfajta hangsúlyozását. Különösen szeretnénk kerülni a múltnak a jelennel szembeni kijátszását. Erre különös alkalmat ad az, ha „a magyar” kifejezést főnévi értelemben, magyar emberként fogjuk fel. Mi a magyar ma? - ez pompásan visszhangzik Berzsenyi kérdésére: „Mi a magyar most?, és ismerjük a választ is, amely egyenesen következik a kérdésfeltevésből: „Rút subarita váz. / Letépte fényes nemzeti bélyegét, / S hazája feldúlt védfalából / Rak palotát heverőhelyének; / Elődeinknek bajnoki köntösét / S nyelvét megunván, rút idegent cserélt, / A nemzet önlelkét tapodja, / Gyermeki báb puha szíve tárgya. Pontosabban aligha lehetne jellemezni a mindenkori konzervativizmus álláspontját. Eleve ezt a nézőpontot választani aligha állhat szándékunkban. A művészettörténészt legalább egyetlen szempontból, a műemlékvédelem álláspontjáról (ez is a konzervativizmus egy lehetséges értelme!) lelkesíthetné a palotaépítkezési indítékkal erődítéseket romboló kor ellen szóló dörgedelem, bár sajnos, Berzsenyi nem a műemlékrongálókra, hanem a puhányokra haragszik. A Mi a magyar ma? címnek - ez pedig egyben a Szép Szó Berzsenyi kérdését címként idéző 1937-es különszámára is emlékeztet, amelyben József Attila Hazám is megjelent - van azonban egy harmadik értelme is: utalás az 1939-ben Szekfű Gyula szerkesztésében megjelent Mi a magyar? kötetre. Ez a kérdés arra vonatkozik, hogy ugyanabból a szempontból mit tapasztalhatnánk ma, mi maradt meg és mi változott azóta, milyen a probléma mai állása. A kérdésnek alighanem ez a legkézenfekvőbb megközelítésmódja. Belőle a mai művészettörténész számára az a feladat következik, hogy elővegye és mérlegre tegye Gerevich Tibor A magyar művészet szelleme című, ott megjelent esszéjét. Magyar művészet Magyarországon, Mi a magyar?, szerk. Romsics Ignác - Szegedy-Maszák Mihály, Budapest 2005, 145-170. Vö. Lackó Miklós, Korszellem és tudomány 1910-1945, Budapest 1988, 159-160.