R. Balás Emőke: A jobb kéznek mindig szabadnak kell lennie kézfogásra. Sümegi Vilmos 7 élete (Budapest, 2021)
A SAJTÓBAN - ÚJSÁGÍRÓKÉNT, KIADÓVEZETŐKÉNT
A három nagy pályán (Üllői út, Hungária út, Újpesti stadion) hatalmas állványokat építtettek, amelyeken minden pontról jól láthatók voltak a megjelent hírek. „A közönség, mialatt az előtte folyó mérkőzésben gyönyörködik, egyúttal a Magyarország legújabb sporthíreit is olvashatja” - dicsekedett a lap újságírója. A sporthírek mellett a három lap felkarolta a színvonalas irodalmat is. Verseket, tárcákat közölt a Magyarország a legkiválóbb íróktól: Karinthy Frigyes, Móricz Zsigmond, Szabó Lőrinc, Tóth Árpád, József Attila, Juhász Gyula, Sárközi György, Tersánszky J. Jenő, Kosáryné Réz Lola, Kodolányi János, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, hogy csak a legkiemelkedőbbeket említsük. A népszerű olvasmányok közé tartoztak még a híradások a Burgtheater egykori ünnepelt művésznőjéről, Schratt Katalinról, aki nem mellesleg Ferenc József szeretője is volt, vagy a cseh származású Jeritza Mária, az Operaház ünnepelt primadonnájának emlékiratai. Sikerült megszerezni az engedélyt Conrad von Hötzendorf tábornok, a Monarchia vezérkari főnöke emlékiratainak még ki nem adott IV. kötete legérdekesebb részeinek közlésére. Ez utóbbit olvasván, visszagondolva Tisza István gróf sok konfliktussal terhelt kormányzására és tragikus halálára, ha jobban megosztotta volna gondjait a környezetével, jobban törekedett volna arra, hogy széles, erős hátországot építsen ki maga mögé, akkor talán kevesebb feszültség terhelte volna a háború utáni magyar politikát és társadalmat. Ezzel párhuzamosan a Magyarország igyekezett górcső alá venni, és ezáltal a maga eszközeivel a megoldás irányába segíteni a különösen problémás területeket. Rávilágított például az ország egyes aggasztóan elmaradott területeinek nehézségeire, hosszú cikksorozatban vizsgálta az építkezési piacot és az ott működő kartellek okozta hátrányokat. Megfigyelte a vaspiacot, és „Építkező Pál” tapasztalatait megosztotta minden az építkezéssel kapcsolatos területen. A fűtési szezon közepén pedig Budapest rendkívül rossz levegőjének okait járta körül, s ezt a tiszti főorvos is örömmel üdvözölte. Nagy változást hozott a konszern életébe, amikor 1923 októberében közös szerkesztőségbe költöztek, a Rákóczi út 54. szám alá (Athenaeum palota). A kétemeletnyi szerkesztőség a régi munkatársakkal és a lehetséges legmodernebb felszereléssel folytathatta munkáját. Házi telefonközpontja 75 állomással működött, a csőposta pedig a szerkesztő asztaláról egyenesen a betűszedőhöz röpítette a kéziratokat. 1923. december 21-én ünnepelhette a Magyarország megjelenésének harmincadik születésnapját. A címlapon olvasható „Harminc karácsony” című írás minden bizonnyal Sümegié, mert saját szerepét egy szóval sem említi: „Ez volt az első nagyszabású estilap, amely európai diapazonon szélesítette ki a publicisztikát, a hírszolgálatot, az újságírás komoly magyar művészetét. Újság, amely a maga mesterségbeli tökéletes felkészültségében volt tribünje Kossuth Lajos függetlenségi politikájának, harcosa a nemzeti hadseregnek, magyar vámterületnek, önálló jegybanknak és annak a történelmi demokráciának, amely a nemzeti eszmével együtt adta világnézeti alapját a függetlenségi politikának, annak a politikának tehát, amely a magyar nép egy nemességeé volt. ” A szakma az Újságkiadók otthonában ünnepelte meg Sümegi hatvanadik születésnapját, amely alkalomra Márton Ferenccel megfestették elnökük portréját.504 Ez az arckép az otthon falán, Rákosi Jenő és Zilahi Simon képmásai mellett, még a háború után is emlékeztetett rá. m Meghívó, Közszeretetben álló elnökünk SÜMEGI VILMOS 60 éves születési évfordulóját ápr. 5-én az „UJSAGKIADÓ HIVATAL TISZTVISELŐK OTTHONÁBAN" (Erzsébet körút 49. sz.) ünnepeljük. Ezen alkalomra megfesltettük Jubilánsunk képét és azt társasvacsora keretében avatjuk fel és adjuk át rendeltetésének Ezen Itt ' iWWPWtoH»' ' hálánkat azon férfiú iránt, ki XXXV. éve áldozza érettünk minden szabad idejét, ki élete törekvéséül tüzte ki az ujságkiadó hivatali tisztviselők és azok családjai jövőjének biztosítását. Minden kartárs tartsa kötelességének megjelenésével Sümegi Vilmos iránti tiszteletének és szeretetének kifejezést adni. Az ünnepély fél 9 órakor kezdődik. A résztvenni szándékozókat felkérjük, hogy április 3-ig a háznagyi hivatalban megjelenésüket bejelenteni szíveskedjenek. Telefon: József 119—37. Budapest, 1924 április havában. AZ IGAZGATÓSÁG és az ünnepély rendezésére megválasztott bizottság. Meghívó a Sümegi Vilmos 60. születésnapja alkalmából rendezett vacsorára 504 Pesti Napló, 1924. ápr. 6., 7. Ötletek az előfizetők megtartásáért 201